A csúnyácska gól is szép lesz

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
2008.10.11. 00:29
Címkék
A magyar és az albán válogatott elmúlt napjait végigkövetve próbáltuk felmérni az erőviszonyokat, a szombati világbajnoki selejtező várható történéseit. Nyerni kell, mondja kapitány, játékos, vezető és főleg a szurkoló. Az alábbiakban összefoglaltuk, mi szükséges ahhoz, hogy a nemzeti csapat megfeleljen ennek az óhajnak.

1. EXTRAMOTIVÁCIÓ1. EXTRAMOTIVÁCIÓ

Profi csapatoknál ez nem lehet külön téma – az igazi profi futballista minden mérkőzésen tökéletesen motiváltan lép pályára. Ugyanis tisztában van azzal, hogy ez a hivatása, ebből él, ráadásul a munkavégzését tíz- és tízezrek figyelik; ez önmagában is mindig elegendő ahhoz, hogy aki pályára lép, az „kiköpje a tüdejét”. Itt arról a speciális motivációról van szó, amely különbözőképpen hatja át a két csapat játékosait. Az albánok nem kis meglepetésre két meccsen négy pontot gyűjtöttek, de mert ebből hármat Málta ellen, még nem kell rögvest hanyatt esni – a tabella első helyét jelentő pozíció azonban jókora lelki többletet ad Albániának, hiszen még sohasem volt ilyen magasságban, s nyilván minél tovább ott ragadna… Nekünk több vesztenivalónk van: az első két találkozón öt pontot veszítettünk, tehát ha szombaton nem nyerünk, három mérkőzés után hét (legrosszabb esetben, azaz vereség esetén nyolc) vesztett pontunk lenne – kilencből. Így pedig gyakorlatilag a hátralévő összecsapások tét nélkülivé válnának, s ezt a helyzetet már nehezen lehetne magyarázni.

2. SZAKMAI CSATA

Magyar–albán vb-selejtező következik – de ez a meccs mégis holland rangadó. Két, narancssárgában sok sikert elérő korábbi válogatott játékos csap össze, hiszen a magyarokat Erwin Koeman, az albánokat Arie Haan vezeti. Előbbi 1988-ban Európa-bajnok volt, utóbbi 1974ben és 1978-ban is játszott a világbajnoki döntőben, és ez akkor is nagy szó, ha az NSZK, majd négy év múlva Argentína lett a győztes. A stílusos és hatékony támadójáték mindkét „hadvezérnek” a vérében van, a kérdés az, vajon a „katonák” alkalmasak-e erre… Az tény, >>>

Legfrissebb hírek

Kai Havertz remek csúsztatással egyenlített Paraguay ellen – videó

Foci vb 2026
15 perce

Keddi sportműsor: a franciák és a mexikóiak is a nyolcaddöntőért játszanak

Minden más foci
26 perce

Bognár György: Már rá tudok lépni a lábamra; interjú a Szolnoki Olajbányász új finn trénerével

E-újság
29 perce

Újabb fejes gól, a németek egyenlítettek Paraguay ellen

Foci vb 2026
33 perce

Paraguay ezzel a góllal szerzett vezetést a németek ellen – videó

Foci vb 2026
37 perce

Meglepetés a szünetben: Paraguay vezet Németország ellen

Foci vb 2026
1 órája

A félidő vége előtt Paraguay megszerezte a vezetést a németek ellen

Foci vb 2026
1 órája

Szívből jövő dollárok – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik