Megelőlegezett döntés

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
2008.10.10. 01:07
Címkék
Jóhiszeműen járt el a Debrecen a szerdai, Fehérvár elleni Magyar Kupa-mérkőzésen, ám lehet, mégis hibázott a klub, amikor Verpecz Istvánt szerepeltette. Szerencséjére azonban a Fehérvár vezetői úgy döntöttek, nem óvják meg a 2–1-re megnyert találkozót. Hivatalból az MLSZ is eljárhatna, de az eredmény vélhetően már nem változik – viszont újra egy ügy, amelyen csak mosolyogni lehet.

Az MLSZ-nek ugyebár vannak szabályai – de minek, amikor a szövetség alkalmazottja sem ragaszkodik különösebben a betartásukhoz. Kovács István versenyigazgató például egy személyben hoz meg olyan döntést, amelyhez nem lett volna joga, mert a versenykiírásokat csak az elnökség módosíthatja, illetve írhatja felül. A szerdai Fehérvár–Debrecen (2–1) mérkőzés kapcsán azonban ismét fordítva ültek fel a lóra az MLSZ-ben. Előbb Kovács István döntött, aztán lejátszották a mérkőzést, hamarosan pedig kiderül, hogy a szövetség elnöksége szentesíti vagy elutasítja a versenyigazgató határozatát, amely valójában nem több egyszerű ajánlásnál.

A lényeg: a Magyar Kupa versenykiírása alapjaiban sérült.

De miről is van szó?

Az idei sorozat előtt, mivel több élvonalbeli egyesület második csapata is főtáblára jutott, a következőket rögzítették: „Amennyiben a 2008–2009. évi Magyar Kupa főtáblájára jut a Soproni Liga NB I osztályban szereplő sportszervezet tartalékcsapata, abban az esetben a sportszervezet adott játékosa a 2008–2009. évi Magyar Kupa összes mérkőzésén csak az egyik csapatban rendelkezik játékjogosultsággal. Játékjogosultsággal abban a csapatban rendelkezik csak, amelyikben a Magyar Kupa-mérkőzések során először pályára lépett.”

Vagyis a versenykiírásban világosan az szerepel, hogy egy labdarúgó csak egy csapatban szerepelhet. Verpecz István, a Debrecen kapusa a kupa előző fordulójában a Bp. Honvéd ellen a DVSC-DEAC-ban (ez a Loki második csapata), szerdán pedig – Csernyánszki Norbert kiállítását követően – a DVSC-ben védett. Ezt a szabályok ismeretében nem tehette volna meg, de Kovács István – lazán kezelve az amúgy szigorú versenykiírást – a sportszerűség szellemében engedélyezte a Lokinak, hogy eltérjen az előírástól.

Legfrissebb hírek

Belgium először viseli furcsa színvilágú váltómezét – a mai mezek

Foci vb 2026
1 perce

Zidane élete formájában okította a brazilokat – vb-múltidézés videókkal

Minden más foci
3 perce

Népsport: Pásttánc a szöuli éjszakában

Népsport
16 perce

A Gyirmóttal és a Mosonmagyaróvárral is felkészülési meccset játszik a Besiktas

Labdarúgó NB II
22 perce

Carlo Ancelotti a legjobban öltöző szövetségi kapitány

Foci vb 2026
23 perce

Először rendeznek Magyarországon hivatalos nemzetközi padelversenyt

Egyéb egyéni
25 perce

Bajnokcsapathoz igazolt a Nyíregyházáról távozott csatár – hivatalos

Labdarúgó NB I
27 perce

Jude Bellingham bejelentkezett James Bond szerepére

Foci vb 2026
30 perce
Ezek is érdekelhetik