Megmarad bajnoknak

2008.10.09. 00:39
Címkék
Eddig azt tudtuk Kárpáti Györgyről, hogy tízévesen kezdett úszni a Ferencvárosban; hogy hamar átváltott a vízilabdára; hogy 17 évesen minden idők legfiatalabb pólós olimpiai bajnoka lett; hogy a helsinki diadal után Melbourne-ben és Tokióban is a nyakába akasztották az aranyérmet (a római bronzot se feledjük!); hogy 162-szer szerepelt Magyarország válogatottjában; hogy világklaszszis volt; hogy a hetvenes években a csakis hozzá mérhető Gyarmati Dezső munkáját segítette a szintúgy zseniális utódoknál; hogy a Fradi örökös bajnoka; hogy 13 esztendeje, 60 évesen szívkoszorúér-műtéten esett át; hogy amilyen jó sportoló volt, annyira jó a humora; hogy legalább annyira kedveli a lovakat, mint a szerencsejátékot; hogy nemrég Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpia Bizottság elnöke is kitüntette.

Most meg jött a hír, hogy állítólag Halasi néven a titkosszolgálat embere volt; hogy állítólag 1962 és 1987 között írt jelentéseket a sporttársakról; hogy állítólagos tartótisztje szerint „lelkiismeretesen és jól dolgozott”; hogy III/III-as ügynökként azért szakadt meg a kapcsolata a Belügyminisztériummal, mert „bűncselekményt követett el”.

Hogy az első bekezdésben csupa tényt soroltunk fel, míg a másodikban csak feltételezéseket, az egy dolog.

Az meg egy másik, hogy jó magyar szokás szerint a „szenzációval” kirukkoló hírportál nem mulasztja el belekeverni a politikát a történetbe, kiemelve: Kárpáti az ellenzékkel szimpatizál.

„Meglepő” módon a cikk kizárólag a – feltehetőleg nem önként jelentkező – beszervezettről szól, hogy ki szervezte be, arról egy szó sem esik. Miként arról sem, hogy a rendszerváltás után 19 évvel mi szükség van a polcról leemelni és nyilvánosságra hozni az 1989-ben meg nem semmisített dossziékat.

Amúgy félő: lapul még jó néhány azon a polcon (korábbi labdarúgóé, pólósé, vívóé, kajak-kenusé…), ha valaki túl sokat ugrál, lefújhatják a port azokról is. Kárpáti György mindenesetre becsületsértési pert indít. Amíg a bíróság nem hirdet ítéletet, csakis háromszoros olimpiai bajnokként lehet rá tekinteni.

És azt követően is.
Legfrissebb hírek

NHL: három perccel a vége előtt 4–0 volt az állás, a vége 4–5 lett – videó

Amerikai sportok
10 perce

„Nem szeretnék a futballról beszélni” – Raphinha De Miguelre emlékezett meg az Aston Villa legyőzése után

Bajnokok Ligája
35 perce

„Cserbenhagytam a játékosokat” – Gulácsiék edzője a PSG elleni blama után

Bajnokok Ligája
53 perce

„Az aranyért harcolhatunk” – Kós Hubert a magyar gyorsváltóról

Úszás
1 órája

A Bayern játékosai szerint domináltak, a madridiak viszont úgy gondolják közel voltak a müncheniekhez

Bajnokok Ligája
1 órája

40 kiló fel, 40 kiló le – a Papp-kupára készül Hankó Kálmán

Ökölvívás
1 órája

Nézze meg a keddi BL-játéknap összes gólját egy helyen! – VIDEÓK

Bajnokok Ligája
2 órája

Szerdai sportműsor: Vargáék a Real Madriddal, Szoboszlaiék a Fenerrel játszanak a BL-ben

Minden más foci
9 órája