Szívesen látnánk az NHL-ben játszó magyar hokist

2008.10.08. 01:24
Címkék
Evés közben jön meg az étvágy, ahogy szokták mondani, de mint azt már korábban írtam, tudtuk, hogy egyik sorozat sem tart örökké, és azt is, hogy mi a realitás. Bár sokan a bajnokság esélyeseként is emlegetnek minket, továbbra is a nyolc közé kerülés a valódi célunk.Az előző három mérkőzésen kissé dekoncentráltak voltunk, és a szerencse sem állt mellénk, ám ezzel nem érdemes foglalkoznunk, hiszen nagyon sok meccs van, és lesz ez még másként is.Egyik hetünk sem könnyű ebben a szezonban, de ez a hét az egyik legdurvább. Megyünk Bécsbe a Vienna Capitalshez, pénteken jön hozzánk a HC Innsbruck, majd idegenben játszunk az itthon szoros meccsen 3–2-re legyőzött Villach SV ellen. Lehetséges, hogy ezeken a bajnokikon nem tudom segíteni a csapatot, mert reggel aláfordult a bokám, és megsérültem.Korábban már javasoltam a szövetségnek, hogy keressenek külföldön élő, de magyar származású hokisokat, akik erősíthetnék a magyar válogatottat. Ezért is nagyon örültem Aaron Voros szándékanak, hogy a csapattársunk legyen.Azt azonban látni kell, hogy mindez pénzkérdés! Tudtommal ugyanis Voros akkor szerepelhet a válogatottban, ha az állampolgárság megszerzése mellett legalább két évet új hazája bajnokságában szerepel. Azt az utat kellene bejárnia tehát, mint korábban például Sille Tamásnak.Természetesen nagyon nem bánnánk, ha Aaron Voros tegyük fel az Alba Volánt erősítené – persze ez nem kis költséggel járna, de azt gondolom, megérné.
Legfrissebb hírek

Sportlövő-vb: negyedik lett a vegyes csapatban a Dénes, Péni puskás páros

Egyéb egyéni
9 perce

„Óriási boldogsággal megyek majd Londonba” – Borbély András a PDC-vb-kijutásról

Egyéb egyéni
16 perce

Az Arsenal „segítheti” egyre közelebb a BL negatív rekordjához a Slaviát

Bajnokok Ligája
20 perce

„Minden megváltozhat, mire szabadügynök leszek” – a távozásáról beszélt Mac Allister

Angol labdarúgás
35 perce

Vargáék a Real Madridot, Orbánék a Man. Cityt fogadják, Isztambulban lép pályára a Liverpool – egész napos élő BL-felvezető

Bajnokok Ligája
43 perce

A jégkorong-vb főszponzora átértékeli szerepvállalását az oroszok visszaengedése esetén

Jégkorong
44 perce

Urblík József: Remélem, megmutathatom, mit tudok

Magyar válogatott
54 perce

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
1 órája