Biztosra megy az Újpest

2008.10.08. 01:23
Címkék

A Bőcs az Újpest ellen lép pá lyára, de ezúttal sem hazai környezetben, ugyanis az összecsapást a diósgyőri stadionban rendezik. Az NB II Keleti csoportjában második bőcsiek számára a helyszín mindenesetre remek kabala lehet, hiszen eddig három bajnoki mérkőzést játszottak a Ferencvárossal (0–0, 3–3, 2–1), és őrzik veretlenségüket. Tóth László vezetőedző szerint a légkör és a hangulat sarkallta játékosait nagyobb erőbedobásra a korábbi bajnoki találkozókon. A hangulatra szerdán sem lehet panasz, az NB I-ben éllovas Újpest ellen mégis szerények a bőcsi célok. A továbbjutásról két találkozó dönt, s egyértelműen a lilák felé billen a mérleg nyelve. Hogy mennyire komolyan veszi az Újpest a kupacsatát, jelzi: a két pályaedzőn, Bene Ferencen és Herédi Attilán kívül Szentes Lázár is megnézte a bőcsiek egy-egy meccsét.

A mérkőzés egymillió forinttal könnyíti meg a bőcsiek büdzséjét, ugyanis a pályabérleti díj, a rendezési, biztonsági költségek jelentős kiadást rónak a klubra, tudtuk meg Tóth István szakosztályelnöktől. A szurkolók 1000 forintért vásárolhatják meg a jegyeket, a tribünre szólók 1300 forintba kerülnek. A házigazdák a diósgyőri drukkerek buzdítására is számítanak.

Legfrissebb hírek

NB II: Szeged-Csanád GA–BVSC-Zugló

Labdarúgó NB II
5 perce

Gakpo Kerkezt méltatta; Varga-mezes szurkolók az AEK stadionjánál – egész napos élő BL-felvezető

Bajnokok Ligája
31 perce

Zverev elveszítette első meccsét világelsőként

Tenisz
53 perce

Súlyemelő-vb: az országos csúcsait megjavító Fekécs Szilárd 33. lett összetettben

Egyéb egyéni
1 órája

Közösségi gyűjtés indult a Hátsó füves futballmentő túra könyvének megvalósításáért

Hátsó füves
1 órája

UEFA Ifjúsági Liga: kiesett az MTK

Labdarúgó NB I
1 órája

A modern futball csendes diktátora – sztárportré Vitinháról

Képes Sport
1 órája

Amorim: A Ferencváros hozzászokott a győzelemhez

Európa-liga
1 órája