24 ÓRA

Vágólapra másolva!
2008.10.08. 23:27
Címkék

Amerikai center az Olajnál Amerikai center az Olajnál

KOSÁRLABDA. Új centert tesztel a Szolnoki Olaj KK férficsapata: Jamal Basit amerikai és Puerto Ricó-i kettős állampolgár. A 30 esztendős, 206 centi magas kosaras legutóbb a Jena színeiben szerepelt, ahol tíz pontot és hét lepattanót átlagolt.

Világkupa az Arénában

LOVASSPORT. A díjugrató és fogathajtó Világkupát az idén december 5. és 7. között rendezik meg a Papp László Budapest Sportarénában. A szervezők a tavalyi sikerszámok mellett újdonságokkal is készülnek: nyeregbe száll Richter Flórián lovasakrobata, az idomár és lovas Francois Pignon, illetve a Nemzeti vágta első három helyezettje is.

Rajtol a NATO-futás

ATLÉTIKA. A Budapesti Atlétikai Szövetség vasárnap harmadik alkalommal rendezi meg a NATO Partnerségi Futófesztivált és 16. alkalommal a történelmi váltófutást. Az eseménynek aktualitást ad, hogy csütörtökön és pénteken Budapesten zajlik a NATO védelmi minisztereinek tanácskozása.

Tuss Miklós az élen

VITORLÁZÁS. A gyenge szél miatt a tervezett két futamból csak egyet tartottak meg a tengeri nagyhajós magyar bajnokság szerdai napján. Érdekesség, hogy a Salona hajóosztályban továbbra is a mezőny legidősebb (s egyik legrutinosabb) kormányosa, Tuss Miklós vezet.

Legfrissebb hírek

Golomán György újra az ACB-ligában játszik

Kosárlabda
5 perce

Ez ám a mesterhármas! – háromszor védte ki „ugyanazt” a büntetőt a Lille kapusa

Európa-liga
5 perce

Eltitkolt futballsztárjaink a vasfüggönyön túl

Labdarúgó NB I
14 perce

Valverde, Ödegaard, Iniesta vagy Modric? Esetleg saját maga? Szoboszlai megmondta, kit választana

Légiósok
24 perce

Férfi kosár Ek: ciprusi ellenféllel teljes a Szombathely csoportja

Kosárlabda
56 perce

Molnár Ádin volt az NB I 8. fordulójának U21-es ásza

Labdarúgó NB I
1 órája

Csúcstechnológia és kulturális szimbólumok – bemutatták a 2026-os vb labdáját

Foci vb 2026
1 órája

NS-képeslap: Fehérvár és a régió atlétikájának otthona

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik