Loeb: szinte tökéletes

Vágólapra másolva!
2008.10.06. 02:46
Címkék

Sebastien Loeb zsinórban negyedszer diadalmaskodott a Katalán-ralin, s ez egyben pályafutása 45. világbajnoki futamgyőzelme volt. A Citroën-pilóta már az első napon mindenkit meggyőzött afelől, ki az úr a háznál, a végén már nem is volt szüksége maximális erőbedobásra, hiszen előnye meglehetősen kényelmes volt. Jelzésértékű statisztikai adat, hogy Loeb 2005 óta verhetetlen az aszfaltversenyeken (ebbe nem tartoznak bele a havas, jeges futamok). „Jó verseny volt, majdnem tökéletes” – mondta Loeb. No igen. A márka számára pedig tökéletes, hiszen a Citroën kettős győzelmet aratott Dani Sordo második helyének köszönhetően. A spanyol hazai közönség előtt autózott, s bízik benne, hogy hamarosan nem csak megszorongathatja, le is győzheti Loeböt. Ami a harmadik helyet illeti: az utolsó szakaszon a Ford-csapat megkérte aszfaltspecialistáját, Francois Duvalt, engedje maga elé vb-címért küzdő csapattársát, Mikko Hirvonent, aki meg is tette ezt a szívességet. Hirvonen köszönte szépen az extra pontot, és igazi csapatjátékosnak nevezte Duvalt. Más kérdés, hogy a különbség közte és Loeb között még így is elég jelentős – 12 pont. Eredmények a 16. oldalon

Legfrissebb hírek

Guardiola a Monaco elleni iksz után: „Nincs mit mondanom a spanyol bírókról...”

Bajnokok Ligája
17 perce

Az Opta „szuperszámítógépe” szerint már az Arsenal a Bajnokok Ligája legnagyobb favoritja

Bajnokok Ligája
36 perce

Fritsch Róbert: Ebben van még bőven!     

Birkózás
43 perce

Sportlövészet: a legjobb pisztolyosok közé ért Nagy Ákos Károly

Utánpótlássport
1 órája

Bakonyi stoplinyomok: indul a hátizsákos játékoskeresés!

Hátsó füves
1 órája

Nuno Mendes volt a Barca elleni BL-meccs hőse – ő volna a világ legjobb balbekkje?

Bajnokok Ligája
1 órája

Stollárék legyőzték Babosékat, elődöntősök Pekingben

Tenisz
1 órája

Marozsán Fábián: Jó érzés, hogy legyőztem egy legendát

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik