Czégai Péter jól kezdett

2008.10.06. 22:46
Címkék

Az utóbbi két év tengeri bajnoka, a korábbi olimpikon Czégai Péter kormányozta hajó nyerte meg a tengeri nagyhajós magyar bajnokság első napjának küzdelmét. A mezőny túraversennyel kezdett Horvátországban (a Kornati Nemzeti Park szikláit kerülgették), napos, enyhe szeles időben – utóbbi a nagyobb hajóknak, a Bavaria 46-osoknak nem igazán kedvezett.

„Az első bójáig tartottuk a legnagyobb ellenfeleket, és bár ott még harmadiknak fordultunk, az első ellenőrző ponton már mi vezettünk – mondta Czégai. – A pályát a gyenge szél miatt lerövidítették, erre számítva dolgoztuk ki a taktikát, úgyhogy a második ponthoz, ami egyben a cél is volt, körülbelül nyolcszáz méter előnnyel érkeztünk meg. Nem volt fölényes siker, de azért nem is rossz.”

Czégaiék a befutónál a tengeri újonc Litkey Farkast előzték meg – úgy látszik, a nyolcszoros Kékszalag-győztes kormányosnak teljesen mindegy, hogy a Balatonon vitorlázik vagy az Adrián. A képzeletbeli dobogó harmadik fokát pedig a friss Asso Európabajnok (vasárnap ért véget a versenye) Detre Szabolcs és legénysége foglalja el.

A viadalnak „vendégművésze” is van: a háromszoros olimpiai ezüstérmes Cseh László az egyik First típusú hajón versenyez. Az úszó nagyon élvezi a másfajta kihívást (a visszalőtt rajt után azzal viccelődött, hogy ez volt élete legjobb startja), a csapat pedig nagy hasznát veszi a köteleknél, mivel eredeti sportágából adódóan erős keze van.

Legfrissebb hírek

Gakpo Kerkezt méltatta; Varga-mezes szurkolók az AEK stadionjánál – egész napos élő BL-felvezető

Bajnokok Ligája
25 perce

Zverev elveszítette első meccsét világelsőként

Tenisz
47 perce

Súlyemelő-vb: az országos csúcsait megjavító Fekécs Szilárd 33. lett összetettben

Egyéb egyéni
57 perce

Közösségi gyűjtés indult a Hátsó füves futballmentő túra könyvének megvalósításáért

Hátsó füves
1 órája

UEFA Ifjúsági Liga: kiesett az MTK

Labdarúgó NB I
1 órája

A modern futball csendes diktátora – sztárportré Vitinháról

Képes Sport
1 órája

Amorim: A Ferencváros hozzászokott a győzelemhez

Európa-liga
1 órája

Charles Leclerc apa lett – nem ül autóba a brazíliai nyitó edzésen

F1
2 órája