Néznek előre, néznek hátra

2008.10.03. 23:23
Címkék

Alig ért véget a pekingi olimpia, a legjobbak máris a londoni ötkarikás játékokra készülnek – vannak, akik ezt mostantól még nyugodtabb körülmények között tehetik meg. A Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Suzuki Zrt. megállapodása értelmében negyven sportoló és edző kapott új Suzuki autót, többek között Igaly Diána, Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Pars Krisztián, Szász Emese, Szilágyi Áron, Gyurta Dániel, Berki Krisztián, Fodor Zoltán, Baczkó Bernadett és Lontay Balázs. A cég a 2012-es londoni olimpiáig a MOB gyémánt fokozatú támogatója lesz. Az olimpiai bizottság elnökségének pénteki ülésén egyhangúlag megszavazták és a közgyűlésnek elfogadásra javasolják a pekingi szereplésről készült jelentést. A vitában elhangzott, a célkitűzéstől elmaradt a magyar csapat. A szereplés oka a sportegyesületi rendszer folyamatos leépülése, az edzők és sportszakemberek nem kielégítő megbecsülése, az elégtelen anyagi támogatás, s annak nem megfelelő ütemezése, valamint a sporttudományos és egészségügyi háttér hiányosságai. Pekingben kiderült, a magyar sport bázisa és háttere egyre kevésbé versenyképes a legjobbakkal szemben. Ugyanakkor a minden eddiginél élesebb versenyben bravúr, hogy 170-en képviselhették színeinket a játékokon. Schmitt Pál elnök bejelentette, a MOB tisztújító közgyűlésére tavasz helyett már januárban sor kerül, ahol újra jelölteti magát.

Legfrissebb hírek

Az 52 pontos karrierrekordot hozó Wembanyama vezérletével nyert a Spurs – videó

Amerikai sportok
1 perce

Sipos Adrián: maximálisan tudok teljesíteni a legmagasabb szinten

Kézilabda
13 perce

Hazai pálya kontra zöld-fehér bátorság – érvek a Milan és a Fradi mellett

Európa-liga
15 perce

Nagy Ádám: Bizonyítani szeretnénk a Milan ellen

Európa-liga
33 perce

Az Almería a teljes meccsnapi bevételt felajánlja De Miguel családjának

Spanyol labdarúgás
44 perce

Labdarúgás: nem túl vidám U15-ös fesztivál

Utánpótlássport
45 perce

A Panthers rózsaszínben, a Kings lilában nyert a különleges mezek napján

Amerikai sportok
1 órája

Röplabda BL: nehéz, de nem megoldhatatlan feladat vár a Kaposvárra

Röplabda
1 órája