Lassan gyógyuló sebek

KAMLER JÁNOSKAMLER JÁNOS
2008.10.03. 23:23
Címkék
Az első gólja igazi csatármunka volt, a második hosszabbítást ért, mégis az egyik tragikus hőse lett az Udinese elleni UEFA-kupa-visszavágónak Hajnal Tamás. A Dortmund ragyogóan futballozó magyar középpályása volt az egyik, aki rontott a tizenegyespárbajban, amelyből végül az udineiek kerültek ki győztesen, és jutottak ezzel a sorozat csoportkörébe.

Élete mérkőzése lehetett volna. Vagy netán így is az volt?Élete mérkőzése lehetett volna. Vagy netán így is az volt?

A „volna” a helyesebb megfogalmazás. Szörnyen fáj a kiesés, nem csupán nekem, hanem az egész csapatnak. A hazai nulla kettő után így talpra állni, ennyit dolgozni, hajtani, és mégis hiába – ezt nagyon nehéz megemészteni. De muszáj lesz.

Min múlt?

Egyrészt az első mérkőzésen, amelyen az összes helyzetet kihagytuk, másrészt azon, hogy az udinei visszavágó rendes játékidejében nem tudtunk három gólt szerezni. Pedig volt rá sansz, nem is egyszer.

A második félidő elején, egy nullás vezetésüknél Alexander Frei lőtt egy szabályos gólt, ám a spanyol bíró...

...lesnek ítélte meg. Nem volt az. Meggyőződésem, hogy ez döntően befolyásolta a továbbjutást, mert higgye el, utána benyomtuk volna a harmadikat. De így is fantasztikusan játszottunk, s ha szabad ilyet mondanom, az első gólomra büszke vagyok: egy testcsellel tisztára játszottam magam, és ballal bebombáztam a labdát. A mérkőzés végén az Udinese szurkolói is megtapsoltak minket, csak hát ettől még nem változik a végeredmény, az olaszok jutottak a csoportkörbe, és nem mi.

Tényleg nem akarom feltépni a sebeket...

...még be sem gyógyultak.

Szóval, a televízión keresztül úgy tűnt, a tizenegyesénél mintha túl hamar rogyasztotta volna a bal térdét az udinei kapus. Felnézett a rúgás előtti utolsó pillanatban?

Nem. Elhatároztam, hogy a bal alsóba lövöm a labdát, igyekeztem minél jobban a kapufa mellé helyezni, szerintem nem is volt rossz a kísérlet. Nagyot védett a kapus, ezt más is mondta.

És azt nem mondták mennyire fontos eleme a Dortmundnak?

Ha arra kíváncsi, nem szoktuk agyondicsérni egymást.

Csupán azért érdeklődöm, mert az eddigi kilenc tétmeccsén négy gólt és három gólpasszt jegyzett. Középpályásként.

Ez már hálásabb téma. Igen, jók a mutatóim, újabban ráadásul a kedvenc szerepkörömben, a két csatár mögött futballozhatok, így többször érek oda a kapu elé, és eredményesebb is vagyok. A legutóbbi két meccsemen három gól és egy gólpassz a mérlegem, remélem, állandó lesz a helyem a csatársor mögött, mert nagyon szeretek ezen a poszton játszani. A Bundesligában ezután is igyekszem minél jobban teljesíteni.

Ha már szóba hozta: vasárnap újabb bevetés, Huszti Szabolcs Hannoverje ellen. Bírja erővel?

Három hét leforgása alatt ez még csak a hetedik mérkőzésünk lesz, úgyhogy persze. Szabolcs jó formában van, a Hannovernek kellenek a pontok, igaz, nekünk is. Nem tudhatom, mit tartogat számunkra a vasárnapi összecsapás, de azt biztosra veszem, hogy kettőnk közül most én vagyok a fáradtabb – és a csalódottabb.

Legfrissebb hírek

Temesvári Attila: Élvezem a játékot, és tudom, hogy mekkora a tét a DVTK ellen

Labdarúgó NB I
22 perce

Az Aranycsapat több mint 100 éve született tagjaira emlékeztek Budafokon

Magyar válogatott
23 perce

Magyari Alda: Már most azt érzem, Nara a legnagyobb szurkolóm

Egyéb egyéni
1 órája

Ami működik az olaszok ellen, működhet a szerbek ellen is

Kézilabda
1 órája

Kézilabda: „A név önmagában nem elég a sikerhez” – Iváncsik Máté

Utánpótlássport
1 órája

Alcaraz két szettben legyőzte a Marozsánt búcsúztató Fonsecát Miamiban

Tenisz
1 órája

Takács-Kiss Virág: Öröm volt nézni, ahogyan együtt játszottunk

Kosárlabda
1 órája

MTK: „Csiszolnunk kell a játékunkat, az biztos”

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik