Hajdu János az új kapitány

SIMON JÓZSEFSIMON JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2008.10.01. 00:51
Címkék
Az MKSZ elnöksége kedden megválasztotta a vb előtt álló férfikeret új szövetségi kapitányát. Hajdu János (54 éves) megbízatása egyelőre 2009. június 30ig, az Eb-selejtezők végéig szól.

A férfikeret új szövetségi kapitá nya, Hajdu János már másodszor áll legjobbjaink élén, ahol Skaliczki Lászlót követi. Kinevezésének több érdekessége is van, s ezek közül csak az egyik, hogy Skaliczki, akinek a szerződése augusztusban járt le, tőle vette át a csapatot 2001-ben. Furcsa az is, hogy a női válogatottat Pekingben a negyedig helyig vezető Hajdút két hete „megkínálták” a női kapitánykodás folytatásával, ám arra nemet mondott. A férfiak élére kiszemelt Mocsai Lajosnak az MKSZ szakmai igazgatójaként éppen ő volt az egyik leglelkesebb támogatója, s ma is állítja: a veszprémiek mestere lett volna a legalkalmasabb a kapitányi posztra.

„Életem legsikeresebb időszaka volt a női válogatott élén töltött hét hónap – mondta Hajdu János. – Kerek egésznek éreztem a lányokkal végzett munkát s annak eredményét. Ezt a benyomást szerettem volna megőrizni, ezért amikor lejárt a szerződésem, inkább úgy döntöttem, viszszaülök szakmai igazgatói székembe. A női keret élére kitűnő, fiatal, tettre kész stáb állt, hiszen Imre Vilmos lett a kapitány, aki Konkoly Csabát és Mátéfi Esztert kérte fel segítőnek. Ezzel a női keret sorsa megnyugtatóan rendeződött.”

A férfiaknál bezzeg gyülekeztek a viharfelhők, de ennek szeptember végéig alig akadt jele. Aztán amikor nem lehetett Mocsait jelöltként előterjeszteni (szeptember közepéig nem fejeződtek be a megbeszélések a szövetség, az MKB Veszprém és a mesteredző között), már érződött, ebből cifra ügy kerekedhet. Így is lett.

„Pedig úgy látszott, remekül haladnak a tárgyalások Mocsai Lajos kinevezéséről, amellyel szinte mindenki egyetértett – folytatta Hajdu János. – Az utóbbi napokig nem folyt sárdobálás, mert a liga elfogadta Mocsait, akit a Veszprém is támogatott, ráadásul a szegediek által felvetett kérdések is rendeződni látszottak. Hétfőn azonban levelet kapott a szövetség vezérkara Mocsai Lajostól, aki lemondta a jelöltséget. Ezután kértek fel, hogy segítsek, s igent mondtam. Talán nem is mondhattam nemet, hiszen a válogatott előtt sürgős feladatok állnak, és Skaliczki László már korábban jelezte, hogy nem kívánja folytatni a munkát, a még szóba jöhető klubedzőket pedig nem szívesen engedte volna el egyesületük.”

A stábját két napon belül kiválasztó új kapitány hozzáfűzte, a klubjaikban nagy erőpróbáknak kitett játékosokra a keretben is feszes program vár, mert október végén megkezdődnek a júniusig tartó Eb-selejtezők, s közben januárban vb következik. A nagy menetelés csak akkor lehet sikeres, ha az érdekeltek – szövetség, klubok, játékosok, edzők – egyfelé húznak. „Megbízatásom június végéig szól, de remélem, felkérnek a folytatásra – mondta Hajdu János, aki szakmai igazgatói munkakörét megtartja. – Ha így történne, azt jelentené, hogy valamit jól csináltunk. Előbb azonban a tengernyi feladat és ugyanennyi munka következik. Az új, huszonnyolc tagú bő keretet október huszonegyedikére kell kijelölnöm.”

Legfrissebb hírek

Lőrincz Tamás és Telegdy-Kapás Boglárka is az elismertek között a Magyar Sport Napja díjátadó ünnepségen

Egyéb egyéni
9 perce

Román Superliga: Zsóri Dániel bekerült a forduló álomcsapatába

Légiósok
24 perce

Eltiltása után a Ciklon megérkezett – portré Csao Hszin-tungról, a sznúker új világbajnokáról

Egyéb egyéni
36 perce

Brisbane 2032: új koordinációs elnököt neveztek ki Kirsty Coventry helyére

Egyéb egyéni
1 órája

A Real Madrid már a klubvilágbajnokságra elvinné Trent Alexander-Arnoldot – sajtóhír

Angol labdarúgás
1 órája

Raphinha: Úgy éreztem, Xavi nem bízott bennem eléggé

Spanyol labdarúgás
1 órája

Úszás: a NOB pótolta Gary Hall Jr. tűzvészben megsemmisült érmeit

Úszás
1 órája

Fitnesz és testépítés: kilenc érem a spanyolországi junior Eb-n

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik