Dél-amerikai stílust vár a brazil

2008.10.01. 00:51
Címkék
Első hazai mérkőzésére készül a Bajnokok Ligájában a kolozsvári CFR, amely az első fordulóban máris hatalmas meglepetést szerzett a Roma idegenbeli legyőzésével. Szerda este a világ egyik leggazdagabb futballklubja, a Chelsea lép pályára a Bajnokok Ligájára alaposan felújított stadionban, ahol a csapatok kedden megtartották utolsó edzésüket. A Nemzeti Sport tudósítója is ott van a helyszínen.

A Chelsea játékosai a BL-szoká soktól némiképp eltérően már két nappal a mérkőzés előtt megérkeztek Kolozsvárra. Ennek oka aligha az, hogy szerettek volna alaposabban szétnézni a városban, amelynek egyetlen ötcsillagos szállodájából természetesen alig mozdulnak ki itt-tartózkodásuk idején. Angliában olyannyira fenntartásokkal kezelik az új romániai BL-helyszínt, hogy még a mértéktartásáról és tájékozottságáról ismert BBC is veszélyes, egzotikus vidékként számolt be az erdélyi megyeszékhelyről. Az angoloknak hiába is mondanánk, hogy bár az utóbbi évszázad eléggé lepusztította és alaposan átalakította a város arcát, az mégiscsak az európai kultúra egyik fontos kis központja volna, és futballt sem az előző idényben láttak itt először az emberek, maga a CFR például 101 esztendős, s ezzel Románia legrégebbi sportegyesülete.

No, de az angliai híradások nem ilyesmikről szólnak, sokkal inkább arról, hogy a drukkerek jobban teszik, ha különgépeikkel csak a mérkőzés napján érkeznek a városba, és a meccs után egyből hazarepülnek. Az angol szurkolók megszokott utcai (de legalábbis kocsmai) karneválja a mérkőzés előestéje helyett tehát ezúttal legfeljebb a meccs előtti órákra várható, ami mégiscsak egészen más hangulatú esemény, mint az előző esti „hangolás”, még akkor is, ha így is bizarr pillanat lesz önfeledt Chelsea-fanatikusokat fotózni a valamilyen okból ezúttal teljesen körbedeszkázott Mátyás király-szobor tövében. (Azelőtt a főtéri ásatások miatt volt megközelíthetetlen a város egyik szimbólumának számító emlékmű, némelykor igaztalan román hivatalos felirat került rá, most meg éppenséggel restaurálják, vagy mi). A Chelsea-nél sérültek, és el sem jöttek a meccsre: Michael Essien, Ricardo Carvalho és Joe Cole. Így is lesz azonban elég világsztár a pályán a CFR ellen, amelynél egyöntetű vélemény, hogy ezúttal a döntetlen is csoda és hatalmas siker lenne. Éppen ez adja egyébként a hazaiak esélyét – erről már Luiz Felipe Scolari beszélt a keddi edzés előtti sajtótájékoztatón –, vagyis, hogy nincsen veszítenivalója.

A brazil mester egyébként dél-amerikai stílusú futballt vár a hazaiaktól, akiknek néhány déli játékosát még portugál kapitány korából jól ismeri… Petr Cech a Chelsea cseh kapusa (igazán furcsa volt a megszokott sisakja nélkül látni őt) is felelevenítette, hogy milyen felszabadultan játszottak annak idején a Spartával a Real Madrid ellen, s milyen elszántsággal találkozott pár éve, immár londoniként a Levszki Szófia otthonában.

Szerda este kiderül, hogy az elszántság mire lesz elég, avagy folytatódik-e a kolozsvári csoda a Bajnokok Ligájában.

Legfrissebb hírek

Értékelje a Ferencváros játékosainak a Milan ellen nyújtott teljesítményét!

Európa-liga
15 perce

Videó: ezzel a Joseph-duplával nyert a Fradi a Milan ellen

Európa-liga
16 perce

A San Siro sem volt akadály: Joseph duplájával, Yusuf kiállítása ellenére is megverte a Milant a Fradi

Európa-liga
17 perce

Női röplabda: két szettig tartotta a lépést a Nyíregyháza az SZBRA ellen

Röplabda
29 perce

Súlyemelő-vb: kettős kínai siker és szakításvilágcsúcs női 77 kilogrammban

Egyéb egyéni
39 perce

Bánki József: Csodálatos! Ez a játék, hozzáállás, szenvedély mindent elmond magáról!

Európa-liga
41 perce

Kétgólos előnyből szenvedett háromgólos vereséget a jégkorong-válogatott

Jégkorong
45 perce

Sima kaposvári győzelem a Hartberg elleni röplabda BL-selejtezőben

Röplabda
56 perce