Berki Krisztián nem indul

2008.10.01. 00:51
Címkék

Berki Krisztián sérülés miatt ki hagyja a péntektől vasárnapig tartó szombathelyi Világkupaversenyt. A lólengés háromszoros Európa-bajnoka már jó ideje csuklósérüléssel bajlódik, ezért az elmúlt héten egyáltalán nem tudott ezen a szeren gyakorolni. Ez lett volna talán a kisebb baj, ám a fájdalom azóta sem szűnt meg, az orvosok pedig nem adtak engedélyt a szereplésre.

„A délelőtti edzéseken még úgy-ahogy tudtam lovazni, bár korántsem voltam teljes értékű – mondta az UTE tornásza. – Délutánra azonban már nagyon fájt a csuklóm, és a fájdalomcsillapítók sem segítettek. Ezért az orvosok úgy döntöttek, az egészségem érdekében jobb, ha kihagyom a szombathelyi versenyt.”

Berki Krisztián nehezen fogadta el az orvosi döntést, ám a jövője érdekében kénytelen volt megbarátkozni azzal, hogy nem versenyezhet hazai környezetben.

„Bánt a dolog, hiszen amióta eldőlt, hogy Szombathelyen Világkupa-viadal lesz, mindanynyian erre készültünk, ráadásul hatványozott erővel – folytatta a tornász. – Ám el kellett fogadnom az orvosi véleményt, már csak azért is, mert az ősszel még nehéz versenyek várnak rám. A legfontosabb ezek közül a decemberi madridi Világkupadöntő lesz, ahová minden szeren a világranglista első nyolc helyezettjét hívják meg. És akkor még nem beszéltem arról, hogy a jövő év az ideinél lényegesen mozgalmasabb lesz, hiszen a tavasszal szeretném megvédeni Európabajnoki címemet, aztán pedig októberben következik a londoni világbajnokság. Oda nagyon nagy reményekkel utazom.”

Addig azonban Berkire még több vizsgálat vár, hiszen a fájdalom okát még most sem tudják pontosan megállapítani az orvosok. Így pedig a kezelés sem túl hatékony.

Ha a pódiumon nem is, a lelátón mindenképpen találkozhatnak a szombathelyiek és a sportág szerelmesei a jelenlegi legeredményesebb magyar tornásszal.

„Szombaton és vasárnap ott leszek Szombathelyen, kíváncsi vagyok a szerenkénti finálékra, természetesen leginkább a lólengés döntője érdekel – mondta Berki. – Sajnálom, hogy hazai közönség előtt nem küzdhetek az aranyéremért, de igazuk van az orvosoknak: az egészségem mindennél fontosabb.”

Legfrissebb hírek

Értékelje a Ferencváros játékosainak a Milan ellen nyújtott teljesítményét!

Európa-liga
14 perce

Videó: ezzel a Joseph-duplával nyert a Fradi a Milan ellen

Európa-liga
15 perce

A San Siro sem volt akadály: Joseph duplájával, Yusuf kiállítása ellenére is megverte a Milant a Fradi

Európa-liga
16 perce

Női röplabda: két szettig tartotta a lépést a Nyíregyháza az SZBRA ellen

Röplabda
28 perce

Súlyemelő-vb: kettős kínai siker és szakításvilágcsúcs női 77 kilogrammban

Egyéb egyéni
38 perce

Bánki József: Csodálatos! Ez a játék, hozzáállás, szenvedély mindent elmond magáról!

Európa-liga
40 perce

Kétgólos előnyből szenvedett háromgólos vereséget a jégkorong-válogatott

Jégkorong
44 perce

Sima kaposvári győzelem a Hartberg elleni röplabda BL-selejtezőben

Röplabda
56 perce