A Volán első botlása

SZŰCS ANDRÁSSZŰCS ANDRÁS
2008.10.01. 00:51
Címkék
Nem jött össze a csillagos ötös: a szezonban először otthon játszó Klagenfurt otthonában 5–1-es vereséget szenvedett az Alba Volán. Kesergésre azonban nincs ok, az eddig szintén százszázalékos Innsbruck is kikapott.

Nem sokat erőlködött a Klagen furt első otthon szerzett góljával: száz másodperc után már Szuper Levente mögött volt a pakk. Talpra is ugrott a csurig töltött Stadthalle közönsége, ahol épp a minap adták el a négyezredik bérletet. Kinőtte a csarnokot az osztrák rekordbajnok, épít is egy újat: a 2010–2011-es bajnokság rájátszásában már az új, multifunkcionális arénában játszana. Mindez csekély 48 millió euróba kerül, amely hozzávetőlegesen az Alba Volán álmodott éves költségvetésének negyvenszerese… Megemlítendő persze, hogy a KAC nem saját zsebből állja a cehet, a 2009 őszén kezdődő építkezés költségét az állam, a tartomány és a város hármasban fizeti, azzal a reménnyel, hogy Innsbruck mellett egyszer majd Klagenfurt lesz az A-csoportos világbajnokság másik helyszíne. Amit persze mi is megrendeznénk, az pedig jó érv, ha a Volán menetel az EBEL-ben. Csakhogy a Klagenfurt ellen nem ment olyan jól, mint eddig, holott a kiállítások arányosabban jöttek kezdetben, mint a Villach ellen. Apró probléma azonban, hogy a sokasodó kettő percek a mieinket fárasztották jobban, mert a kisebb sérülése miatt otthon maradó Jobb Dávid nélkül csak három bekkpárral játszott az AV. Ráadásul ahogy haladt előre a meccs, ismét eltolódott a kiállítási arány… Így nem is olyan meglepő, hogy amikor Blake Forsyth, egy másik védő mehetett éppen a büntetőpadra, Gregor Hager némi szerencsével hasznot is hajtott az előnyből, azaz kétgólos hátrányba került a Volán, ami ebben a szezonban még nem fordult elő. Az meg pláne, hogy félidőre hárommal menjen az ellenfél. Most ez is megesett.

A negyedik sor ugyan szépített – utána a biztonság kedvéért megint kiszórták egyik honfitársunkat... –, de az első évadbeli vereség magán a tényen kívül azért idegesítő, mert az Innsbruck is kikapott, így az Alba ötödik sikerével az élre ugorhatott volna. Persze másik szempontból is nézhetjük: a TWK legalább nem lépett meg.

Legfrissebb hírek

Manuel Neuer: a cserék is jó energiákat hoztak a játékba

Foci vb 2026
4 perce

Nincs gól az első félidőben

Foci vb 2026
6 perce

Mocsári Bence megnyerte a paratriatlon Európa-bajnokságot

Egyéb egyéni
32 perce

Littler és Humphries együtt lett dartscsapat-világbajnok

Egyéb egyéni
45 perce

„Nem ilyen versenyt akartam” – Russell szerint rossz volt a stratégia, és aggódik a Ferrari formája miatt

F1
52 perce

Elkezdődött a holland–japán csata

Foci vb 2026
55 perce

Területi osztályozók: a Szolnok és az SBTC is feljutott a harmadosztályba

Labdarúgó NB II
1 órája

A németeknél senki sem szerzett többször hét gólt vb-n; a kapitányi korrekord már harmadjára dőlt meg – statisztikák

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik