A hölgyek szerencsésebbek

2008.10.01. 00:51
Címkék

Torinóban kisorsolták a 2010-es röplabda-világbajnokság selejtezőcsoportjait. Férfi- és női válogatottunk is érdekelt már az első körben, a hölgyek az A-csoportba kaptak besorolást Szlovénia, Ausztria, Bosznia-Hercegovina és Montenegró mellé, míg az urak a C jelű négyesben küzdhetnek Ausztria, Románia és Bosznia-Hercegovina társaságában.

A sorsolás után a női válogatott szakvezetője lehet elégedettebb, hiszen amellett, hogy verhető ellenfelekkel találkozik, az egyetlen öttagú csoport tagjaként a második hely is továbbjutást érhet lányaink számára. Erről beszélt Ludvig Zsolt, a válogatott szövetségi kapitánya is: „Ebből a csoportból valószínűleg a szlovénok lesznek a legnagyobb ellenfeleink, mert bár Bosznia és Montenegró a nagyon erős szerb röplabdaiskolát képviseli, véleményem szerint még nem elég erősek ahhoz, hogy legyőzzenek minket – Ausztriával pedig az Európa-bajnoki selejtezők alkalmával is találkoztunk, és simán megvertük mindkét alkalommal. A továbbjutás szempontjából, azt hiszem, a második hely talán jobb is lenne, hiszen akkor ismét olyan csoportba kerülnénk, ahonnan eggyel többen jutnak tovább. Az lehet a célkitűzésünk, hogy a harmadik selejtezőkörig jussunk el. Ez nem lesz egyszerű, mert a válogatottból többen jelezték, hogy nem kívánnak többet pályára lépni a nemzeti csapat színeiben, illetve a sikertelen olimpiai és Eb-selejtezők után nehéz lesz őket megint motiválni. Októberben hirdetek keretet, és szeretném, ha legalább két hétig együtt tudnánk készülni a sorozat előtt.”

A selejtező első körének sem a pontos időpontja, sem a helyszíne nem ismert még, csak annyi biztos, hogy a tornát december–januárban kell lebonyolítani.

A férfiak ezzel szemben már biztos, hogy Ausztriába utaznak – náluk csak az a kérdés, hogy mikor. Ami pedig a csoportot illeti, bátran kijelenthetjük: a Kántor Sándor vezette csapatnak nem lesz egyszerű dolga, hogy megszerezze az egyetlen, továbbjutást érő helyet. Az osztrákok gőzerővel készülnek a 2011-es, általuk megrendezendő Eb-re, és van egy BLinduló klubjuk is. A románoknak szintén vannak Európa-szerte ismert csapataik, és válogatottjuk a korábbi években többször is indult az Euroligában. A bosnyákokról keveset tudni, de mivel a szerb röplabdaiskolát képviselik, ellenük is rendkívül kemény meccsre lehet számítani.

Legfrissebb hírek

Bartucz László: Boldog vagyok, ennél már csak az lett volna jobba, ha a családom is velem ünnepel

Kézilabda
14 perce

Nem a mieink napja volt a csütörtök a férfi vízilabda Ek-ban: kétszer 16–12 – egyszer sem ide

Vízilabda
16 perce

„Nem láttam semmit, már csak azt, hogy Lenny ünnepel” – Zachariassen a Milan elleni első gólról

Európa-liga
56 perce

Bánki József: Ez a győzelem nagyon jót tesz a magyar futball renoméjának, sőt egész Magyarországnak

Európa-liga
1 órája

Európa-liga: hátrányból nyert a Bournemouth, Londonban játszott döntetlent a Hoffenheim

Európa-liga
1 órája

Értékelje a Ferencváros játékosainak a Milan ellen nyújtott teljesítményét!

Európa-liga
1 órája

Videó: ezzel a Joseph-duplával nyert a Fradi a Milan ellen

Európa-liga
1 órája

A San Siro sem volt akadály: Joseph duplájával, Yusuf kiállítása ellenére is megverte a Milant a Fradi

Európa-liga
1 órája