Szerény, de remek

SZŰCS ANDRÁSSZŰCS ANDRÁS
2008.09.30. 11:05
Címkék
Negyedik bajnokiján is 3–2-re győzött az Alba Volán, amely kedden az idényben először otthon játszó Klagenfurt ellen meccsel. Minden bizonnyal a 94 százalékosnál is jobb hatékonysággal védő Szuper Leventével a kapuban.

Négy három-kettő, mondták a Telesportban vasárnap este. Amilyen tömör, olyan igaz a megfogalmazás: az Alba Volán a Linz, a Salzburg és a Ljubljana után a Villach ellen is 3–2-re győzött az osztrák bajnokságban. Kétszer idegenben, kétszer otthon, ez nyolc pont, ami elég is lenne a listavezetéshez, ha az Innsbruck nem verte volna meg nagyon minden eddigi riválisát. Kedden a Klagenfurt következik, amely először játszik majd otthon a szezonban, eddigi túrázásának egy sima, egy hosszabbításos győzelem és két rendes játékidős vereség a mérlege.

„Nekem az a feladatom, hogy megfogjam a lövéseket – kezdte szerényen a VSVverés elemzését a 39/41-es mutatóval záró Szuper Levente. – Csak egy része vagyok a csapatnak. Egy kapus teljesítményét ráadásul nagyban befolyásolja, hogy milyenek a védők és a védekező csatárok. Az edzők érdeme, hogy összerázták a brigádot, megfelelő az egyensúly a fiatalok és az idősek között. Ezt próbáljuk fenntartani. A mester is nagyon jó ebben. Nem fiatal, de tapasztalatából adódik, hogy nagyon jól egyensúlyoz a csapattal.”

Felvetettük, a vasárnap kifejezetten morcosnak tetsző Hetényi Zoltán miképpen viseli, hogy nem állhat a kapu elé, mivel riválisa, Szuper 94.29 százalékos mutatójával jelenleg az egész EBEL második legjobb kapusa.

„Nem értem a kérdést. Zoli szerintem nem morcos, igazi profi. Főleg mert ő ugyanolyan fontos tagja a csapatnak, mint én. Ha nekem majd pihennem kell, vagy ne adj’ isten roszszabbul menne a véd é s , akkor szükségünk lesz rá. Együtt sírunk, együtt nevetünk – magyarázta Szuper, mielőtt a hazatérés szépségét ecsetelte volna. – Az a hangulat, ami vasárnap a csarnokban uralkodott, leírhatatlan. Amikor hazaigazoltam, azt mondtam, az is szerepet játszott a döntésemben, hogy ezzel a szép magyar hokitörténelem írását is folytathatom. Továbbmegyek: nemcsak a hoki, hanem az egész ország számára fontos volt a feljutás, világszenzáció, ezt is nyugodtan mondhatjuk. Szerintem minden magyar jégkorongozónak a szezon legfontosabb feladata a felkészülés az A-csoportos világbajnokságra.”

Amihez jócskán hozzájárul az osztrák sorozat, amely a feljutáshoz is elengedhetetlen volt az előző évadban. De mennyire jó ez a liga a Szuper által megtapasztalt egyéb bajnokságokhoz képest?

„Azt szoktam mondani, hogy minden liga annyira jó, amenynyi pénz van benne. Az EBEL jól el van eresztve, s egyre több benne a pénz. A német bajnoksághoz mérten már nem nagy a hátrány. Négy győzelemmel kezdtünk, de nem szabad elszállnunk. Ugyanazzal a felfogással kell játszanunk a Klagenfurt ellen is, aztán majd meglátjuk, hatvan perc után mit mutat az eredményjelző” – így Szuper.

Legfrissebb hírek

Arne Slot elárulta, nem lesz holland szövetségi kapitány

Minden más foci
5 perce

Ronald Araújo stabilabbá teheti a Liverpool FC védelmét – ha egészséges

Angol labdarúgás
7 perce

Világbajnok kapust igazolt a Manchester City – hivatalos

Angol labdarúgás
15 perce

Vádat emeltek Gór-Sebestyén Júlia ellen kiskorú veszélyeztetése miatt

Téli sportok
20 perce

Pigniczki Fanni és a kéziszercsapat a frankfurti vb mezőnyében

Egyéb egyéni
22 perce

A 16 éves Somogyi Tamás álomrajtot vett az NB I-ben

Labdarúgó NB I
34 perce

Szerencsés szám a 13-as Luis Enrique számára? – jön az európai Szuperkupa-mérkőzés

Minden más foci
38 perce

Harmincévesen visszavonult a hatszoros válogatott középpályás

Labdarúgó NB II
58 perce