Egymáshoz láncolva vetélkednek

Vágólapra másolva!
2008.09.28. 03:47
Címkék
Szinte minden hétvégére jut belőlük, a mostanira több is. A nagy futballvárosok közül Barcelona, Lisszabon, Liverpool, Milánó és Rio de Janeiro is egy-egy messze földön híres derbi lázában ég. Alábbi összeállításunkat a különleges párosításoknak, az egymáshoz láncolt kluboknak szenteltük.

kább, mert az igazán nagy der bivé válás nagyon is földi folyamat. Nem elegendő hozzá két klub földrajzi összetartozása, a csata hosszú távú fennmaradását segítő megfelelő gazdasági környezet; szükség van történelmi és érzelmi töltetre is. Valakikkel együvé tartozni, másoktól határozottan elkülönülni alapvető emberi törekvés;

magától értetődően a futballklubok sem az alapján szerveződtek annak idején, hogy kinek melyik színkombináció tetszik a legjobban – mint ahogy a pillanatnyi nézőtéri hangulatot sem kizárólag az határozza meg, hogy a játékosok aznap szépen járatják-e a labdát. Szinte törvényszerű, hogy a futballklubok egy-egy régről ismert vallási, társadalmi, nemzeti, világnézeti törésvonal mentén alakultak meg – és tulajdonképpen addig is létező rivalizálásoknak kölcsönöztek új köntöst.

Ekképp táplálkozik a skót Celtic és Rangers párharca még ma is a katolikus–protestáns szembenállásból, a Barcelona és a Real Madrid vetélkedése a katalán–spanyol konfliktusból, így ütközik meg a „munkások Fenerbahcéja” a „jómódúak Galatasarayával”. S hogy a hétvége két főszereplőjét is elhelyezzük a palettán: 1908-ban az Internazionale alapítói részben azért váltak ki a Milanból, mert annak vezetői nem harcoltak kellő eréllyel az itáliai szövetség „olaszosítási” törekvései, a külföldi futballisták bajnokságból való kitiltása ellen (lásd az új klub nemzetköziséget hirdető nevét).

Noha, mint említettük, az edzők és a játékosok nagyon is fejben tartják a derbik időpontját, a „derbihangulat” életben tartásáért immár a közönség és a tömegkommunikáció teszi a legtöbbet. A magyarázat roppant egyszerű: a soknemzetiségűvé vált futballklubok – különösen a legnagyobbak – már nem környékbeli fiatalokból verbuválják csapatukat, és a más közösségekben szocializálódott labdarúgóktól nem várható el kérlelhetetlen azonosulás „az” üggyel.

Talán jobb is így. Ma, amikor a klubhovatartozás minden korábbinál riasztóbb – és ezúttal szándékosan nem tárgyalt – erőszakos megnyilvánulások kiváltója, jó, ha legalább a játéktéren kézfogással ér véget a legkiélezettebb derbi is.

Legfrissebb hírek

Magyar érmek a katonai öttusa-világbajnokságon

Egyéb egyéni
14 perce

Amált fotelban emelték trónra – 75 éve született a XX. század magyar kézilabdázónője

Népsport
38 perce

Magyar gólpasszok és két gól Lisszabontól, Czestochowán és Csíkszeredán át Isztambulig

Légiósok
38 perce

NB I: holland-suriname-i szélsőt igazolt a Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
47 perce

Nem borult a papírforma, Marozsán kikapott Sinnertől a pekingi torna negyeddöntőjében

Tenisz
1 órája

Stollárék újabb nagy csatát nyertek Pekingben – Babosék várhatnak rájuk

Tenisz
1 órája

Remekeltek a Győri Lövészklub versenyzői az ob-n

Egyéb egyéni
1 órája

„Rossz emberrel kezdett ki...” – Conte nem kímélte a lecserélt De Bruynét

Olasz labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik