Új uszodát avattak

2008.09.24. 23:34
Címkék

Százhalombattán átadták Magyarország harmadik, versenyzésre is alkalmas 25 méteres uszodáját, amelynek kivitelezési munkálatai tavaly nyáron kezdődtek meg, a beruházás bruttó költsége 1.073 milliárd forint volt. Az ünnepségen jelen volt Kiss László szövetségi kapitány is, aki 1980 óta kötődik a városhoz.

„Akkor még csak nyaralónak vettem az azóta már lakóházzá alakított ingatlant – mondta a kapitány. – Nem árulok el titkot vele, ha azt mondom, szívügyem volt, hogy Százhalombattán új uszoda épüljön. Ám azzal sem, hogy egyáltalán nem volt nehéz dolgom, hiszen a városnak sportszerető vezetősége van, így nyitott kapukat döngettem álmaimmal.”

A szerdán átadott uszodában 25 méteres, nyolcpályás verseny-, egy tan- és egy lazításra alkalmas medencét használhatnak a sportolók. Ám nem csak számukra nyitja meg kapuit az új létesítmény.

„Nézzen körül! Ideális környezetben, lakótelep közepén építették fel az új uszodát, így aztán az is lejöhet ide mozogni, aki lustább az átlagnál – folytatta Kiss László. – Sportolóink is használni fogják, hogy mást ne mondjak, november 14. és 16. között Százhalombattán rendezzük meg a rövid pályás országos bajnokságot, és az előtte lévő két hétben a válogatott egyik része itt edzőtáborozik.”

Az új uszodához tartozó bemelegítőmedencét is magában foglaló kiegészítő létesítményt az országos bajnokság előtt adják át.

Legfrissebb hírek

Costacurta: Mintha a milánói operában lettek volna, nem pedig a San Siróban

Európa-liga
3 perce

Udvardyék elődöntőbe jutottak Csennaiban

Tenisz
8 perce

Olvasóinknál is magasan Zachariassen volt a Fradi legjobbja a Milan ellen

Európa-liga
17 perce

A német szövetségi kormány nem akar lemondani a hokivébéről

Jégkorong
19 perce

Mourinho Cristiano Ronaldóról: Ha elköszön a futballtól, ne úgy történjen, mint tegnap

Spanyol labdarúgás
38 perce

Camara bemutatkozik a Formula–1-ben – Sao Pauló-i Nagydíj, 1. szabadedzés

F1
39 perce

Az üzbég Djuraev világcsúcsokkal diadalmaskodott

Egyéb egyéni
46 perce

Manchester United, Juventus, Newcastle, Milan – Ön szerint melyik volt a Ferencváros legnagyobb győzelme Európában? Szavazzon!

Európa-liga
1 órája