Martz megmutatta, mit tud

2008.09.22. 22:55
Címkék

A légiósvásárlás nehéz műfaj, ezt az előző évadban a Volán is megtanulta a saját kárán, példa erre mondjuk a szurkolólányokon kívül mindenki által elfeledett Kurt MacSweyn. Éppen ezért a keretet teljessé tevő két csatár szerződtetésére azt találta ki a vezérkar, hogy háromhetes szerződéssel kezdenek, aztán ha megérdemlik, maradhatnak. Nem ilyen feltételekkel érkezett azonban Nathan Martz.

A Red Bull Salzburg ellen vasárnap egy góllal és két assziszttal záró 27 éves kanadai center ugyanis az egész nyarat felölelő légióskutatás alapján igazolt Székesfehérvárra, azaz őt jól feltérképezte a szakvezetőség, olyannyira, hogy rögtön csapatkapitányhelyettes lett belőle. „Szakmai előélete” nem rossz, 2000-ben például a New York Rangers draftolta, a 2007–2008-as szezonban 37 meccsen 52 pontot (15+37) hozott össze a norvég Storhamar mezében. Stabilan áll a lábán, 188 centis, 86 kiló, a remények szerint pontosan olyan légiós, amilyet a Volán az előző idényben nélkülözött: legalább olyan ponterős, mint az Ocskay Gábor, Palkovics Krisztián duó két tagja – egyenként persze.

Ami pedig még szívderítőbb, hogy nemcsak Martz, hanem a többi külföldi, Ryan Bonni, Andreas Byström és Blake Forsyth is jó vételnek tűnik, még ha a „kötelező” melléfogás az idén is becsúszott Todd Jackson személyében.

Legfrissebb hírek

A Hamburg két góllal verte a Mönchengladbachot a Bundesligában

Német labdarúgás
16 perce

Jégkorong: két magyar győzelem, négy vereség

Utánpótlássport
49 perce

Antonelli vette át a vezetést Brazíliában, a Ferrari egyelőre hátrányban

F1
1 órája

Vívás: bronz Dormagenben, nyolcaddöntő Budapesten a kadét kardozóktól

Utánpótlássport
1 órája

Hárman a bajnoki címért! – jön a Zemplén rali

Egyéb autó-motor
2 órája

Márián Blanka: A legfontosabb a belső motiváció kialakítása

Utánpótlássport
2 órája

Simán nyert a Fehérvár a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2 órája

Huszonhét éves játékvezető mutatkozik be az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2 órája