Ez az idény még jobb lesz

SZŰCS ANDRÁSSZŰCS ANDRÁS
2008.09.19. 00:47
Címkék
Pénteken megkezdi második osztrák bajnoki, azaz EBELszezonját az Alba Volán jégkorongcsapata. Első ellenfele a megizmosodó Linz, a második a címvédő Salzburg lesz, aztán jön még további 52 alapszakaszmeccs. Startol a kontinens egyik legszínvonalasabb bajnoksága.

Amilyen családias hangulatú sajtótájékoztatót tartott az Alba Volán, annyira várja már az osztrák bajnokság, az EBEL új szezonját. Az előző ugyanis nem csak a szegény rokonságról, a szezonkezdet tizenötös vereségsorozatáról és az alapszakasz utolsó helyéről marad emlékezetes. Ott van az emlékképek között a Salzburg jégbe döngölésekor egész pályás szólógóllal megkoronázott Palkovics Krisztián-mesterhármas, a középszakasz első meccsén Hetényi Zoltán több mint hatvan védésével aratott idegenbeli diadal az Innsbruck ellen, valamint a két és fél ezres átlagnézőszám is.

„Igen, ez mind igaz – kezdte idősebb Ocskay Gábor szakosztály-igazgató átugorva az anyagi nehézségeken. – Nem mintha olyan sok időm lenne rá, de figyelem a közvélemény alakulását, és örömmel tapasztalom, hogy már pozitívan állnak az EBEL-kalandunkhoz. Olyanok is biztosítanak támogatásukról, akik, mondjuk, Bécsben élnek, megnézték a kinti edzőmecscsünket, és tetszett nekik, amit láttak. Hogy ez a csapat más, jobb, és még nem is fejeződött be az átalakítás. Már túl vagyunk a tavaly eladott bérletszámon, megcélozhatjuk az ezret. Kellemes, de emberpróbáló feladat lesz a szurkolóknak végignézniük az ötvennégy alapszakaszmeccset.”

Amit csak a hűtőrendszer cseréjére váró Székesfehérvári Jégcsarnok lelátóján tehetnek meg kezdetben, mert az Erste Bankkal kötött szerződését 2012-ig meghosszabbító liga hivatalos csatornája, a Premiere egyetlen Volánmeccset sem vett fel programjába november végéig. Csak a Villach maradt még ki a szórásból, amúgy van klub, amely ötször is képernyőre kerül. De kesergésre így sincs ok, egyrészt az osztrák tévé is köteles két Alba-meccset adni az alapszakasz zárásáig, másrészt az m1 máris szerződött két mérkőzésre, és a Sport Klubbal is tárgyal az egyesület, amely a rájátszásba vágyik – ez a hivatalos cél.

„Erősebbek vagyunk – ezt már a vezetőedző, Ted Sator mondta. – Az előző szezonban a kevés szerzett gól volt a legnagyobb bajunk. Nincs tervben nagy stílusváltás – az ugyanis magától jön, nem vezényszóra –, de támadóbbnak kell lennünk. Ehhez meg is van az alapanyag, sok jó fiatalból áll a keret, amelynek legnagyobb feladata, hogy megtalálja az extra gólokat, amelyekkel nyerni lehet. És nem egy-két meccsen, mert ez hosszú távú verseny lesz. Színvonalas a bajnokság, ráadásul az első két ellenfél, a Linz és a Salzburg rögtön bajnokesélyes, azaz belecsapunk a közepébe.”

Bizony, vasárnap a bajnok lesz az első rivális, amely Székesfehérvárra látogat, és amely természetesen címvédésre készül. Annál is inkább, mert igazi profi csapat: az előző alapszakaszban csak annyit teljesített, hogy a playoffhely meglegyen, aztán végiggyalogolt a mezőnyön, és még a Ljubljana adminisztrációs hibáját is kiszúrta a döntőben. A Red Bull Salzburg tehát a legnagyobb esélyes, az alsó fertályba tippelt szlovén csapatok és a Graz, Innsbruck, Villach trióból bárki megcsíphető. A Klagenfurt, a Linz és a Vienna pedig erősnek tűnik, de hogy mennyire az, még kérdéses, mert a temérdek igazolás után még a trénerek sem látnak tisztán.

Érdekesség persze itthon is akad: a 25-ös mezének viszszavonultatására váró előző Volán-csapatkapitány, Kangyal Balázs távozása után új „csékát” kellett választani, az öltöző pedig az eddigi helyettes előléptetésére szavazott. Magyarán adódhat úgy, hogy az együttest ifjabb Ocskay Gábor képviseli majd az idősebb Ocskay Gábor vezette főnökség előtt.

Legfrissebb hírek

Manuel Neuer: a cserék is jó energiákat hoztak a játékba

Foci vb 2026
11 perce

Nincs gól az első félidőben

Foci vb 2026
13 perce

Mocsári Bence megnyerte a paratriatlon Európa-bajnokságot

Egyéb egyéni
39 perce

Littler és Humphries együtt lett dartscsapat-világbajnok

Egyéb egyéni
52 perce

„Nem ilyen versenyt akartam” – Russell szerint rossz volt a stratégia, és aggódik a Ferrari formája miatt

F1
59 perce

Elkezdődött a holland–japán csata

Foci vb 2026
1 órája

Területi osztályozók: a Szolnok és az SBTC is feljutott a harmadosztályba

Labdarúgó NB II
1 órája

A németeknél senki sem szerzett többször hét gólt vb-n; a kapitányi korrekord már harmadjára dőlt meg – statisztikák

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik