Anglia komolyan veszi

KORMANIK ZSOLT, SZELI MÁTYÁSKORMANIK ZSOLT, SZELI MÁTYÁS
2008.09.19. 00:47
Címkék
Három híján negyven mérkőzést rendeztek az UEFAkupa csütörtöki játéknapján, és ha lapzártánkig bombameglepetés nem is született, néhány meghökkentő eredményt – a Deportivo sima norvégiai vereségét, a Feyenoord hazai kudarcát, a Hamburg hazai döntetlenjét – feljegyezhettünk. A korán záró három angol klub nem hibázott.

Ami nem sikerült a Manchester Unitednek a Villarreal ellen a Bajnokok Ligájában, az – természetesen – összejött a városi rivális Citynek az Omonia Nicosia vendégeként az UEFA-kupában. „Természetesen”, írjuk, ám a papírforma érvényesülése nem jelenti azt, hogy a brazil támadó trióval (Elano, Jo, Robinho) felálló világoskékeknek ne kellett volna keményen megdolgozniuk a továbbjutást ígérő 2–1-es győzelemért Cipruson.

Bár az UEFA-kupa nyolcvanas – sajnos magyar csapat nélküli – táblája nem a kiütéses diadalok terepe, a City éppenséggel megszórhatta volna a határtalanul lelkes, időnként szépen adogató Omoniát (az AEK Athén kiejtőjét), ám játékosai háromszor is a kapufát találták el a háló helyett. S miközben ők elrontották a lehetőségeiket, Klodian Duro egy pontosan végrehajtott szabadrúgásból a ciprusiaknak szerzett vezetést a fordulás után! Az előny tíz percig tartott, akkor Shaun WrightPhillips passzából Jo közvetlen közelről bekotorta az egyenlítő gólt, majd a 72. percben a brazil csatár szép lövéssel előnyt szerzett együttesének – egyúttal 2–2-re alakította saját „kapufa–gól” vetélkedőjét.

Hátrányból és szintén szabadrúgásból kapott gól után állt talpra az Aston Villa is Bulgáriában. A bordó-kékek is a 72. percben kerültek előnybe – Gareth Barry büntetője előtt ráadásul már a második játékost állították ki a Litekszből; gólba tartó labda kiütéséért, azaz teljesen jogosan. A kettős emberelőnyt a 92. percben Sztilian Petrov is kihasználta. A Portsmouth Jermain Defoe kihagyott büntetője ellenére is simán verte meg a Guimaraest – igaz, odaát is kimaradt egy tizenegyes Joao Paulo Fajardo révén. Defoe később góllal javította hibáját.

Az olasz bajnokságot tragikusan kezdő Milan Ronaldinho nélkül állt fel, és csak addig volt nehéz dolga a Zürich ellen, ameddig Marek Jankulovski az első félidő ráadásában meg nem szerezte a vezetést (a folytatásban Pato és Marco Borriello is betalált). A svájciak ugyan szépítettek, de ez nem veszélyeztetheti az Ancelotti-csapat továbbjutását. A német listavezető Hamburg estéje nem sikerült ilyen jól (döntetlen a román Urziceni ellen), a spanyol Deportivóé pedig kifejezetten rosszul alakult a messzi északon. A norvég bajnok Brann az egész párharcot eldönthette volna, de jó néhány helyzetet elpuskázott, így végül Ólafur Bjarnason tizenegyesével és Jan Gunnar Solli távoli lövésével „csak” tisztes előnyt szerzett a La Coruna-i visszavágóra.

Bizakodva várhatja a második mérkőzést a francia Saint-Étienne, amely 26 év után győzelemmel tért vissza az európai porondra: Pascal Feindouno góllal és gólpasszal vette ki részét a „zöldek” tel-avivi győzelméből. Említést érdemel Mario Gomez (Stuttgart) és Vágner Love (CSZKA Moszkva) teljesítménye: a támadók két-két második félidei góllal vezették győzelemre vesztésre álló csapatukat. Milan Baros (Galatasaray) is kétszer talált a kapuba, a törökök idegenbeli sikere után mégis a brazil Lincolnt ünnepelték – győztes gólja a 90. percben esett!

Legfrissebb hírek

Bognár György: Elkeserítő, de játékban is jobb volt a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
56 perce

Edzőt váltott az Union Berlin, Marie-Louise Eta ismét történelmet írt

Német labdarúgás
1 órája

A támogató hazai légkör segíthet a válogatottnak – kezdődik a divízió 1/A-s női jégkorong-vb

Jégkorong
1 órája

Vasárnapi sportműsor: megkezdi szereplését a magyar női jégkorong-válogatott a budapesti vb-n

Minden más foci
8 órája

Gottfridsson jogellenesnek tartja, hogy szerződést bontott vele a Szeged

Kézilabda
9 órája

A Kazincbarcika az NB I első kiesője; Liverpool: a bajnoki nyeretlenség lezárva, jöjjön a BL-visszavágó!

E-újság
9 órája

Erőpróba a javából – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
9 órája

Egy ügyünk, a sport – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
9 órája
Ezek is érdekelhetik