Több mint egy meccs

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
2008.09.14. 01:09
Címkék
A bajnok és a legutóbbi bronzérmes csatája még akkor is különleges csemegének számít (a magyar futballberkeken belül természetesen), ha tudjuk: a címvédő MTK ismét újít, fiatalít, ráadásul kulcsembereit is nélkülözi. A Győr fővárosi fellépése így háromesélyesnek tűnik, s nem titok, a kék-fehérekkel kétszer is bajnoki címet szerző Egervári Sándor jelenlegi együttesével szívesen elvinné mind a három pontot korábbi munkahelyéről. És még valami: a két csapat legutóbbi találkozóján sérült meg Pál András.

„Ahogy eddig: lezuhanyozom előtte, aztán felöltözöm szépen, nyakkendőt kötök…” – mondta nevetve Garami József az ilyenkor elmaradhatatlan „...és hogyan készül a meccsre?” felvetésre. Az MTK szakmai igazgatója azonban nem volt túl jókedvű: mint mondta, amúgy is folyamatosan fiatalodó, megújuló csapatának három meghatározó játékosa sérült. Már az érzékenyen érintette a kékeket, hogy a csatár Urbán Gábor és az irányító Kanta József kidőlt a sorból, most a védelem fontos embere, Pintér Ádám sem tudja vállalni a játékot. A szakvezető hozzátette: jól


folytatás...
Legfrissebb hírek

Kai Havertz remek csúsztatással egyenlített Paraguay ellen – videó

Foci vb 2026
10 perce

Keddi sportműsor: a franciák és a mexikóiak is a nyolcaddöntőért játszanak

Minden más foci
21 perce

Bognár György: Már rá tudok lépni a lábamra; interjú a Szolnoki Olajbányász új finn trénerével

E-újság
24 perce

Újabb fejes gól, a németek egyenlítettek Paraguay ellen

Foci vb 2026
28 perce

Paraguay ezzel a góllal szerzett vezetést a németek ellen – videó

Foci vb 2026
32 perce

Meglepetés a szünetben: Paraguay vezet Németország ellen

Foci vb 2026
58 perce

A félidő vége előtt Paraguay megszerezte a vezetést a németek ellen

Foci vb 2026
1 órája

Szívből jövő dollárok – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik