Forróság, pára és balhé

CS. P.CS. P.
2008.09.08. 01:10
Címkék

A XVIII. századi utazó, Jelky András élhetett át ázsiai kalandjai során olyan felfordulást, amely AbuDzabiban történt a minap. Az Egyesült Arab Emírségek válogatottja fogadta ÉszakKorea együttesét világbajnoki selejtezőn, a találkozó fordulatos eseményei hatására azonban az izgatott közönség igen furcsán viselkedett a lelátón.

A füllesztő, párás levegő és az arrafelé is ritka hőség miatt amúgy is a szokásosnál feszültebb volt a hangulat, ám amikor az észak-koreaiak tíz perc leforgása alatt kétgólos előnybe kerültek, valósággal elszabadult a pokol. A szurkolók egy része különböző tárgyakkal dobálta a pályán szaladgáló labdarúgókat, másoknak elegük lett a meccsből, és nemes egyszerűséggel kisétáltak a stadionból.

Ők már nem láthatták az Arab Emírségek szépítő gólját, és azt sem, hogy a játékvezető a zavaró körülmények miatt a rendes játékidő letelte után még több mint tíz percig izzasztotta a játékosokat a pályán. A győztes észak-koreai csapatra a rendkívül kimerítő összecsapás után hosszú utazás várt, hiszen szerdán már Sanghajban játszik a nagy ellenlábbassal, Dél-Koreával. A politikailag igen feszült viszonyban álló két ország összecsapását azért kellett semleges stadionba vinni, mert a pályaválasztó északiak jelezték, nem hajlandóak a déliek zászlóját kitűzni és a himnuszukat lejátszani.

Legfrissebb hírek

Madridból erősített világbajnok védővel a Roma – hivatalos

Olasz labdarúgás
3 perce

Máris kupagyőztes lehet Varga Barnabás és Vitális Milán

Légiósok
20 perce

Strandröplabda Eb: „Arra törekedtek, hogy minimális erőbefektetéssel jussanak túl rajtunk – nem jött össze”

Röplabda
32 perce

Arne Slot elárulta, nem lesz holland szövetségi kapitány

Minden más foci
42 perce

Ronald Araújo stabilabbá teheti a Liverpool FC védelmét – ha egészséges

Angol labdarúgás
45 perce

Világbajnok kapust igazolt a Manchester City – hivatalos

Angol labdarúgás
53 perce

Vádat emeltek Gór-Sebestyén Júlia ellen kiskorú veszélyeztetése miatt

Téli sportok
58 perce

Pigniczki Fanni és a kéziszercsapat a frankfurti vb mezőnyében

Egyéb egyéni
59 perce