Amikor a Szőnyi úti, a Hajós Alfréd uszodában vagy éppen a KSI-medencében hosszú órákat töltöttek eleinte „csak” úszással, később már labdával a kézben, talán bíztak abban, egyszer majd az edzéseken gyakorolt lövések, illetve védések olimpiai aranyat érnek. Az viszont még Benedek Tibor, Biros Péter, Kásás Tamás, Kiss Gergely, Molnár Tamás, Szécsi Zoltán, illetve a hosszú ideje őket irányító Kemény Dénes vágyait is felülmúlta, hogy Pekingben – Athén és Sydney után zsinórban harmadjára – újra nekik szólt a Himnusz. Nem elégedtek meg az addig megszerzett két olimpiai elsőséggel, újra a dobogó legfelső fokára akartak állni. Az edzésen ezért tettek sokszoros erőfeszítést, ezért kellett a családjuktól elszakadva hosszú napokat edzőtáborban tölteniük. A fizikai fáradtságon már csak a lelki megterhelés tett túl, hiszen ismét bizonyítaniuk kellett a fiatalabb társaknak, az országnak, de leginkább maguknak. És nem okoztak csalódást. Tiszteletre méltó a hosszú út, amelyen sikeresen végigmeneteltek. Egy egész ország hálával tekint rájuk, nem csoda, hogy nevük felvetődött Budapest díszpolgárjelöltjei között – a képviselői felterjesztésnek eredménnyel kell zárulnia.
