Viccet érő vereség

KAMLER JÁNOSKAMLER JÁNOS
2008.09.02. 01:49
Címkék
Vasárnap este a Barcelona, majd két órával később a címvédő Real Madrid is vesztesen hagyta el a pályát a Primera División első fordulójában. Hogy ez mekkora szenzáció, arra a történelem ad választ, hiszen 1939 óta (!) nem regisztrálták e kettős botlását a spanyol bajnokság idénynyitóján. Mindenesetre egyik sztárcsapatnál sem tulajdonítanak különösebb jelentőséget a hét végi kisiklásnak – és abból a szempontból igazuk is van, hogy még 37 forduló van a zárásig.

A barcelonaiak szégyellhetik magukat. Miután az újonc Numancia fennállása során először verte meg őket bajnokin, a futballisták többsége a körülményekkel, a szabványosnál kisebb pályamérettel, no meg – talán jogosan – a balszerencsével magyarázta a kínos 0–1-et, holott nem feltétlenül ezen múlt. Hanem a vérszegény támadójátékon, azon, hogy a klasszisjátékosok nem tudták feltörni a felállt védelmet; hangsúlyozandó, többek között Thierry Henry, Samuel Eto’o, Lionel Messi, Xavi, Andrés Iniesta, Alekszandr Hleb és Bojan Krkic próbálkozhatott a gólszerzéssel.

„Lesz ez még jobb is, bár így is nyernünk kellett volna – állapította meg a tétmérkőzésen most bemutatkozó Josep Guardiola, a Barca vezetőedzője. – Játékosaim mintha elfelejtették volna, hogyan kell támadni.”

Különösen Henry passzivitása, az elfogultabbak szerint semmittevése volt szembetűnő, ami azért érdekes, mert az előző idényben is neki tették a legtöbb szemrehányást. És ezen a ponton talán nem árt felidézni, mit mondott februárban Kevin Keegan, a Newcastle United menedzsere: „Azért szerettem volna megszerezni Henryt, mert neki az angol bajnokság a felségterülete. Láttam néhány sztárt futballozni a Premier League-ben, de úgy, ahogy ő játszott, senkit. Nem való neki a spanyol bajnokság.”

És lehet, hogy igaza lesz.

Voltaképpen a Real Madridnak is van mivel takaróznia, tekintettel arra, hogy a La Coruna-i Riazorban immár 17 esztendeje nem tud nyerni bajnokin; de nem biztos, hogy ennek apropóján Bernd Schusternek viccett kellett volna fabrikálnia.

„Van valami bizarr ebben a stadionban, hogy mi, azt nem tudom. De semmi probléma, mert ha legközelebb erre járunk, megvesszük a bírót, vagy stikában eggyel több játékost küldök a pályára – formálta meg egyedi edzői véleményét a német tréner a Deportivo elleni 1–2 után, majd ennél azért súlyosabb problémát is felvetett. – Azon kaptam magam a kispadon ülve, hogy nincs elég csatárunk, pedig jobbra és balra is néztem.”

És ezt csak most vette észre? Vagy csak olyan csatára nincs, akit szívesen pályára küldene. A keretből kiebrudalt Robinho történetét, ugye, ismerjük, de azért Javier Saviola is ott ücsörög, nem is értjük, hogy olyan kiváló képességű labdarúgó, mint amilyen az argentin, miért nem kap bizonyítási lehetőséget. Ezzel szemben a válogatottnál a jelek szerint Vicente del Bosquénál is kegyvesztett Raúl és Guti stabil kezdő, holott már spanyolországi források is pedzegetik, lassan eljár felettük az idő.

Szó, mi szó, ketten együtt már nyugdíjaskorban (62) vannak.

Legfrissebb hírek

Kemény meccs vár a Lokira az Odense ellen

Kézilabda
8 perce

Temesvári Attila: Élvezem a játékot, és tudom, hogy mekkora a tét a DVTK ellen

Labdarúgó NB I
29 perce

Az Aranycsapat több mint 100 éve született tagjaira emlékeztek Budafokon

Magyar válogatott
30 perce

Magyari Alda: Már most azt érzem, Nara a legnagyobb szurkolóm

Egyéb egyéni
1 órája

Ami működik az olaszok ellen, működhet a szerbek ellen is

Kézilabda
1 órája

Kézilabda: „A név önmagában nem elég a sikerhez” – Iváncsik Máté

Utánpótlássport
1 órája

Alcaraz két szettben legyőzte a Marozsánt búcsúztató Fonsecát Miamiban

Tenisz
1 órája

Takács-Kiss Virág: Öröm volt nézni, ahogyan együtt játszottunk

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik