Két éve betlizett a hátvédsor

V. G.V. G.
Vágólapra másolva!
2008.09.02. 23:35
Címkék

Mint kiderült, a szurkolók visszafogott bizakodással várják a Dánia elleni vb-selejtezőt. Emlékezzünk rá, hasonló volt a közhangulat két esztendővel ezelőtt is, amikor a magyar válogatott szintén egy északi együttessel, Norvégiával kezdte a selejtezősorozatot – igaz, akkor az Eb-részvételért. Majd tizennégyezer néző gyűlt össze a Szusza-stadionban szeptember 2-án, hogy űzze-hajtsa a Bozsik Péter, Détári Lajos kettős vezette nemzeti csapatot. Csakhogy már a 15. percben jött a kijózanító hideg zuhany: Éger László röviden adott haza, Ole Gunnar Solskjaer lecsapott a labdára, majd Király Gábor mellett az üres kapuba lőtt. A magyar bakisorozat folytatódott: negyedórával később szabadrúgáshoz jutottunk a tizenhatosunkon belül, Király Gábor gyorsan, kapkodva Lőw Zsolthoz tette a labdát, aki meglepődött, így Fredrik Strömstad szerelte, és a jobb alsó sarokba lőtt. Az igazsághoz tartozik, hogy a holland Pieter Vink kapitális bírói hibát követett el az esetnél, ugyanis a labdának el kellett volna hagynia a 16-os területét… Csapatunk sorsa ezzel megpecsételődni látszott. Még az első félidőben kint láttunk egy befelé csavarodó labdát (persze ebből az akcióból is gól lett, 0–3…), majd a duplázó „babaarcú gyilkos”, Solskjaer Király Gábor kezeilábai között is betalált. Válogatottunk a kapitális védelmi hibák miatt szenvedett kínos, 4–1-es vereséget – még véletlenül sem szeretnénk, ha a múlt megismétlődne.

Legfrissebb hírek

Érden játssza hazai meccseit a Ferencváros a férfi kézi El-ben

Kézilabda
3 perce

Holtan találtak rá a Palermo korábbi elnökére

Olasz labdarúgás
23 perce

A Veszprém 16 év után vereséggel kezdte a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját

Kézilabda
32 perce

A Győr, az FTC és a Debrecen is simán nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
1 órája

Major Veronika közel a döntőhöz a ningpói világkupaversenyen

Egyéb egyéni
1 órája

Kosárlabda: Ocsenás Móna új fejezetet nyitott a karrierjében Sopronban

Utánpótlássport
1 órája

Jelentős elitligás tapasztalattal rendelkező középpályást igazolt a DVSC

Labdarúgó NB I
1 órája

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
1 órája
Ezek is érdekelhetik