Győzelmekkel hangoltak

2008.09.02. 23:35
Címkék

Rövid időn belül második tornagyőzelmét aratta az U17-es válogatott: Zsivoczky Gyula együttese az augusztus eleji, ráckevei sorozat után Lengyelországban is aranyérmes lett. A magyar fiatalok a hét végén a Syrenka-kupa döntőjében Dánia ellen léptek pályára, s Angyal Norbert, Skriba Máté, valamint Magos Mátyás góljával 3–0-ra győztek.

„A győzelmet sosem kell megmagyarázni, de a reális eredmény az egy nulla lett volna. A dánok rendkívül szervezetten játszottak, akadtak lehetőségeik nekik is, de a mi kontráink rendre veszélyesek voltak” – értékelt önkritikusan Zsivoczky Gyula.

Érdekesség, hogy a dánok az elődöntőben Csehországot ejtették ki, amellyel a magyar válogatott hamarosan fontos Európa-bajnoki selejtezőt játszik. A Zsivoczky Gyulához eljutott információk szerint a lengyelországi találkozón a csehek nagyságrendekkel jobban játszottak a dánoknál, ennek fényében a szeptember végi Eb-selejtezőn nem lesz könnyű dolga az U17es válogatottnak. Akkor már tétre megy a játék: a válogatott a hazai rendezésű tornán (mindhárom mérkőzést Szombathelyen rendezik) 22-én Grúzia, 24én Bosznia-Hercegovina, 27-én pedig Csehország ellen lép pályára.

Az U18-as válogatott eközben Csehországban szerepelt a Václav Jezek ifjúsági tornán, amelyen az Izland elleni utolsó mérkőzésen 0–0-s döntetlent ért el, így a négyes csoportban a harmadik helyen végzett.

Legfrissebb hírek

NB II: HR-Rent Kozármisleny–FC Ajka

Labdarúgó NB II
1 perce

Férfi vízi ob I: debreceni győzelemmel kezdődött meg a szombati program

Vízilabda
18 perce

Elemzések, adatok, vizualizációk – már letölthető a digitális futballelemző mobil alkalmazás

Minden más foci
20 perce

Udvardy Panna párosban búcsúzott az elődöntőben

Tenisz
24 perce

NB I: Pető góljával egy félidő után vezet a Paks a ZTE ellen

Labdarúgó NB I
36 perce

Szűcs Kornél utólag kapott meghívót a magyar válogatottba

Magyar válogatott
42 perce

NL: Corbu Máriusz meghívót kapott a román válogatottba

Minden más foci
56 perce

NB II: Kétgólos előnyben a DVTK a borsodi rangadón

Labdarúgó NB II
1 órája