Vissza Liverpoolba!

2008.08.30. 09:04
Címkék

Pénteken megtartották az UEFA-kupa első fordulójának sorsolását. A Bajnokok Ligája-selejtező utolsó, harmadik körében a Liverpool ellen drámai körülmények között elvérző (Dirk Kuyt az angliai visszavágó hosszabbításában, a 118. percben szerezte a párharc egyetlen gólját), Bölöni László vezette belga Standard Liege ismét utazhat a Merseypartra, csak éppen most Liverpool másik büszkeségével, az Evertonnal került szembe.

A 80 klub között négy olaszra bukkanhatunk, ebből háromnak vélhetően meg kell szenvednie a továbbjutásért. Mert amíg a FBK Kaunas ellen készülő Sampdoria toronymagas esélyesnek számít, addig a szégyenszemre csak az UEFAkupában szereplő, ebben a sorozatban mellékesen még egyszer sem diadalmaskodó Milan a kiismerhetetlen FC Zürichhel, a nemzetközi kupaporondra 14 év után visszatérő Napoli a Benficával, míg az Udinese Hajnal Tamás együttesével, a Borussia Dortmunddal csap össze az első fordulóban.

Az UEFA-kupa-újoncok között található az angol Portsmouth is, amely – az FA-kupa győzteseként – először léphet ki a nemzetközi porondra.

Legfrissebb hírek

Mitykó Veronika 26. lett a súlyemelő vb-n

Egyéb egyéni
3 perce

NB III: az Ózd és a Cigánd sem tudott nyerni idegenben

Labdarúgó NB II
7 perce

Férfi kosár NB I: az újonc Fót megszerezte negyedik győzelmét is

Kosárlabda
13 perce

Nehezen nyert a Ferencváros, de vezeti a női labdarúgó NB I tabelláját

Labdarúgó NB I
19 perce

NB I: hamar vezetést szerzett a Kispest az MTK otthonában.

Labdarúgó NB I
25 perce

Málagában szerezte meg első idegenbeli győzelmét a Racing Santander

Spanyol labdarúgás
25 perce

A Videoton veszélyesebb, de szervezett a BVSC is

Labdarúgó NB II
27 perce

NB II: Gyirmót FC Győr–Tiszakécskei LC

Labdarúgó NB II
30 perce