Parádés visszatérés

2008.08.30. 09:04
Címkék

Besötétedett, mire a leggyor sabbak pályára hajtottak, ez azonban az élmény értékéből semmit sem vont le, sőt… A WRC-k hangja hátborzongató volt, az autók elejére szerelt éjszakai fényszórók (no és a pálya szélén ténykedő tűznyelők, tűzfújók) pedig biztosították, hogy a pilóták tökéletesen lássanak. A hangulat a tetőfokára hágott…

Az ózdi futballpályán megtartott villanyfényes prológ adta meg az alaphangulatát a versenynaptárban először szereplő Hell Energy Drink Ózd-ralinak, amely az ob 5. futama.

Az egyik legnagyobb ováció a kvázi hazai pályán autózó Turi Tamás megjelenését kísérte: a korábbi abszolút bajnok az utóbbi két versenyen nem tudott indulni – látványos vezetési stílusa miatt hiányolták a nézők. Hát most megkapták, amire vártak, Turi még néhány plusz kézifékes fordulót is rátett a végén.

Utóbb kiderült (hiszen a bajnoki címért küzdő pilóták még csak ezután gurultak a salakpályára), hogy a legjobb időeredmény is a helyi kedvenc Turi nevéhez fűződött, ami a tízéves Corollával nem kis teljesítmény. Erre mondják, hogy öreg autó nem vén autó… A második leggyorsabb Spitzmüller Csaba, a harmadik Aschenbrenner György volt.

Persze nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a prológ nem számít bele a végső értékelésbe – az igazi küzdelem csak szombaton kezdődik, amikor kilenc gyorsasági szakasz vár a mezőnyre.

Legfrissebb hírek

Mitykó Veronika 26. lett a súlyemelő vb-n

Egyéb egyéni
3 perce

NB III: az Ózd és a Cigánd sem tudott nyerni idegenben

Labdarúgó NB II
7 perce

Férfi kosár NB I: az újonc Fót megszerezte negyedik győzelmét is

Kosárlabda
13 perce

Nehezen nyert a Ferencváros, de vezeti a női labdarúgó NB I tabelláját

Labdarúgó NB I
19 perce

NB I: hamar vezetést szerzett a Kispest az MTK otthonában.

Labdarúgó NB I
25 perce

Málagában szerezte meg első idegenbeli győzelmét a Racing Santander

Spanyol labdarúgás
25 perce

A Videoton veszélyesebb, de szervezett a BVSC is

Labdarúgó NB II
27 perce

NB II: Gyirmót FC Győr–Tiszakécskei LC

Labdarúgó NB II
30 perce