MOL Liga lett az Interliga

2008.08.30. 09:04
Címkék

Immáron hivatalos, amit eddig is minden vájt fülű tudott: a MOL lesz a „leánykori” nevén Interligaként működött sorozat névadó főszponzora a 2008-09-es idényben. A hat magyar (Alba Volán farmcsapat, Dunaújváros, Érsekújvár Stars, Ferencváros, Miskolc, Újpest) és négy romániai (Gyergyószentmiklós, HC és SC Csíkszereda, Steaua Bucuresti) klub részvételével a közös bajnokság szeptember 9-én Érsekújvár–Dunaújváros meccsel kezdődik majd. Az alapszakasz két oda-vissza körből, azaz harminchat fordulóból áll és január 18-ig tart, 24-én kezdődik a rájátszás és legkésőbb február 21-én be is fejeződik, majd valamennyi résztvevő visszatér saját bajnokságába. A magyarhoz később, az elődöntőben csatlakozik majd az Alba Volán addig az EBEL-ben szereplő csapata. „A MOL kötelességének érzi, ne csak a gazdasági és üzleti életben, hanem a sportban vagy a kultúrában is hidakat építsen a régió országai között. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a közös ligában való küzdelem, mint elhatározás a csapatokban és a két ország sportvezetőségében már megszületett, mi az anyagi források biztosításával tesszük lehetővé a megvalósulását” – mondta Ferencz I. Szabolcs, az információnk szerint harminc és ötven millió forint közötti összeggel beszálló MOL kommunikációs igazgatója.

Legfrissebb hírek

Mitykó Veronika 26. lett a súlyemelő vb-n

Egyéb egyéni
3 perce

NB III: az Ózd és a Cigánd sem tudott nyerni idegenben

Labdarúgó NB II
7 perce

Férfi kosár NB I: az újonc Fót megszerezte negyedik győzelmét is

Kosárlabda
13 perce

Nehezen nyert a Ferencváros, de vezeti a női labdarúgó NB I tabelláját

Labdarúgó NB I
19 perce

NB I: hamar vezetést szerzett a Kispest az MTK otthonában.

Labdarúgó NB I
25 perce

Málagában szerezte meg első idegenbeli győzelmét a Racing Santander

Spanyol labdarúgás
25 perce

A Videoton veszélyesebb, de szervezett a BVSC is

Labdarúgó NB II
27 perce

NB II: Gyirmót FC Győr–Tiszakécskei LC

Labdarúgó NB II
30 perce