A pénz lenne az igazi gyógyír

2008.08.30. 09:04
Címkék

Az UEFA-kupa-selejtező második fordulójában a svájci Young Boys 7–3-as összesítéssel jutott túl a DVSC-n. Kérdés, mindezt hogyan élte meg a magyar elitklub elnöke, Szima Gábor. Nos, az üzletember szerint a búcsú a honi labdarúgóviszonyok közepette papírforma, a különbség azonban túlzó.

Mit szól a kieséshez?

Minden vereség fáj – felelte Szima Gábor, a DVSC elnöke. – Jól védekeztünk, a kapott három gól ellenére is. A svájciak két „lehetetlen” találatot szereztek, a Young Boys futballjában nem volt benne a „hármas”. A támadójátékunkkal nem voltam elégedett: sok helyzetet alakítottunk ki, amihez képest kevés a két rúgott gól.

Érvényesült a papírforma, vagy sem?

Érvényesült. A két mérkőzés alapján a Young Boys picivel jobb csapat a DVSC-nél, de az eredmény nem fedi a valóságot. Alulmaradtunk egy olyan ország második számú klubjával szemben, amelynek válogatottja – ha egyik házigazdaként is, de – ott volt az Európa-bajnokságon, míg a bajnoki aranyérmese feljutott a BL főtáblájára. Az Ebrendezés jól illusztrálja, hogy a feltételek terén mekkora a különbség a magyar és a svájci labdarúgás között.

Sorozatban harmadszor bukott el a DVSC az UEFA koefficiense szerint hátrébb rangsorolt ellenféllel szemben…

Az UEFA rangsora nem biztos, hogy mérvadó. A Young Boys, vagy tavalyi riválisunk, a svéd Elfsborg tizenkétmillió euróból gazdálkodik, mi kettő és félből. A két évvel ezelőtti, Rabotnicski elleni párharc viszont kudarc volt, mert akkor egy minden szempontból szerényebb együttes vert meg minket.

Gazdasági szempontból mit jelent a kiesés?

Az idei nemzetközi kupaidényt mínusszal zárjuk. Tavaly nullszaldósak voltunk. Jelentős bevételre 2005-ben tettünk szert, amikor a Manchester Uniteddel találkoztunk.

A csapat az elmúlt években fiatalodott, kicserélődött, de nem teljesít olyan szinten, mint háromnégy esztendeje. A Young Boys nem jobb a Hajduk Splitnél, amelyet három évvel ezelőtt kiütöttek a BL-selejtezőben.

Akkor minden összejött, most semmi. Négy-öt éve kialakult egy szilárd mag: Sándor Tamás, Dombi Tibor, Kerekes Zsombor, Igor Bogdanovics, Szatmári Csaba jelentette a vázat. Azokat a futballistákat, akiket eladtunk külföldre, pótoltuk. A fentiek – akik jelenleg is a klub szolgálatában állnak – helyetteseit viszont nem egyszerű megtalálni. Merthogy ők sem lesznek már fiatalabbak.

Nem maradt magyar csapat a nemzetközi porondon…

Mind a négy kupainduló erősebb riválissal szemben esett ki. Látva az idény meglepetéseit, úgy vélem, a nagy számok törvénye alapján egyszer ránk is sor kerül, és előbb-utóbb magyar csapat is szállít majd meglepetést, de ez tüneti kezelés lesz. Labdarúgásunk gondjait nem oldja meg. Itthon egyetlen dolog hiányzik a sportágból, de az mindent meghatároz: a pénz. A román bajnok Cluj ötvenmillió euróból gazdálkodik…

Legfrissebb hírek

Férfi kosár NB I: az újonc Fót megszerezte negyedik győzelmét is

Kosárlabda
3 perce

Nehezen nyert a Ferencváros, de vezeti a női labdarúgó NB I tabelláját

Labdarúgó NB I
10 perce

NB I: hamar vezetést szerzett a Kispest az MTK otthonában.

Labdarúgó NB I
15 perce

Málagában szerezte meg első idegenbeli győzelmét a Racing Santander

Spanyol labdarúgás
16 perce

NB II: Videoton FC Fehérvár–BVSC-Zugló

Labdarúgó NB II
17 perce

NB II: Gyirmót FC Győr–Tiszakécskei LC

Labdarúgó NB II
20 perce

Ötéves szerződéshosszabbítást írtak alá az F1 brazíliai helyszínével

F1
28 perce

Verstappen átvette a vezetést, de vasárnap a mezőny végére sorolják Brazíliában

F1
34 perce