Jaj, hol vagyok?
Hiszen ez a kajakpálya! Meleg van. Huh, de meleg van. „Sziaszia!” (köszönöm), ez a kóla bizony jólesik. Tegnap, a pólómeccs előtt tévén láttam Vajda Attila diadalát, csodálatos volt! Most itt vagyok, írhatok róluk, istenem, hát igaz ez? Kati? Kovács Kati? Mi történt? Jézusom… Én hazamegyek. Ezt nem bírom. A spanyol kolléga itt sikítozik mellettem, jó neki. Most meg a kínaiak ünnepelnek, még az önkéntesek is sikítoznak, mi meg… Mi meg sehol. Csendben, magunkba roskadva. Átok ez? Kati? Kovács Kati? Mi történik? Jézusom… Dehogy megyek haza! Ez jó, ez nagyon jó! Húzd, Natasa! Húzza. „Hagyjál, most nem kell kóla!” Már csak száz méter! Gyönyörű! Igen! Megvan! Őrület! Soha, de sohasem feledem. Az első, a legelső, amelyet élőben láttam, amelyről írhatok, amely után a jelenlétemben játsszák el a Himnuszt. Köszönöm!
Jaj, hol vagyok?
Olyan ismerős. Ez az uszoda? A Jingtung? Hát persze! Napok óta ide járok. „Nyihao, nyihao!” (Szia, szia), már megismerem őket. Na végre, elkezdődött! Hát ez csodás! A miliő, a meccs, a gólok, a játék, az érzés. Mennyei. Gáláznak, hát persze hogy gáláznak! Mit mutat? Ja igen, az a szerb kolléga. Gratulál? Van még egy negyed! Jaj, de rendes! „Gyuri, értetek is így izgultunk” – Gyuri, Kozmann Gyuri biccent. Kezeit tördeli. Ennyi hőst egy helyen, és itt lenni közöttük… Mit lehet erre mondani?!
Jaj, hol vagyok?
Nocsak, ez az öltöző! Hogy kerültem ide? A médiaszobát kerestem. Nem is olyan rossz eltévedni… Bódi Bernadett? Igen, ő az. Jaj, de mérges! Jaj, de szép. Na, de ilyen csúnyákat mondani a telefonba… Detti, Ferling Detti. Tündéri. Kedves, mint mindig. „Nem ment a támadás” – mondja. Húsz gól? Egy elődöntőben? Lányok, ez nagy lehetőség volt… De a románok elleni negyeddöntőt senki sem veheti el tőletek. Ami ott volt… Micsoda élmény!
Jaj, hol vagyok?
Még ilyet! Ez a „Madárfészek”. Még egy ilyen stadiont… Sprintelnek, dobnak, hajítanak. Mennyi ember. Mennyi boldog ember, aki eljutott ide. Na ne már! Hogy fut ez a fiú? Magas térdemelés? Száz méteren? Miért állt meg? Nem akar jó időt futni? Mennyi? 9.69?
Uramatyám! Menjünk innen…
Jaj, hol vagyok?
Ez a falusi pályaudvar. Mikor jön már a vonat?
A nagy fal elképesztő volt, de azért jó lenne visszajutni Pekingbe. Még másfél óra? Mit tegyünk? Az állomásfőnök, a peronőr, a takarító és a jegykiadó érdeklődve néz bennünket, ám hamar megtaláljuk velük a közös hangot. A Duna Tv-s kolléga laptopján megszólaló muzsika hallatán egyre közelebb merészkednek, Demjén Rózsi bársonyos hangja pedig felvillanyozza őket. A „köpni tilos” tábla (hm) alatt ütemre mozgott a partfis, a jelzőtábla köröket rajzolt a levegőbe – csak szegény ciripelő, dalolászó, repkedő bogár jár pórul, akkorát kap a főnöktől, ugyan már, ne rondítson bele a hangulatba… Szegényke.
Jaj, hol vagyok?
Egy, kettő, három…. tizenhat, tizenhét. Huh, de sokan állnak körbe. Kedvesek, mosolyognak, aranyosak, segíteni akarnak. Ötszáz jüan, muszáj lenne a kártyával fizetni, mert nincs nálam ennyi készpénz. Az olimpiai könyvek viszont kellenek! Tessék? Ebből egy árva kukkot sem értek. Szilvi, miért nem a kínai angolt tanultuk?!
Jaj, hol vagyok?
Ott van Laci! Jól van, ez megnyugtató! Ő lepihent egy kicsit, Phelps úszott még egyet. Nyilván… A harmadik ezüst? Csodálatos! „Mi lesz az ebéd? Egy kis tészta, Laci?” „Értem a humort. Elég a tésztából egy időre, jöhet egy kis McDonald's.”
Jaj, hol vagyok?
Igen, ez a McDonald's.
Laci sehol.
Már jóllakott volna? Na de hol van a mappám? Itt hagytam valahol. Segítség!
Egy, kettő, három… nyolc, kilenc. Melyikőtök tud segíteni? Milyen volt? Piros? Hogy biztos meglesz? Ó, köszönöm! Hol volt? Örök hálám. Kilenc üdítő rendel!
Jaj, hol vagyok?
Igen, ez hosszú nap volt, végre hazaértünk. Médiafalu, C8-as épület, 14. emelet. De nehezen nyílik! Na, megint rendet raktak. Drótok, madzagok összetekerve, ez hihetetlen. Már megint egy ajándék? Köszönjük, nagyon kedves. Hogy mi? Egy laptophoz csatlakoztatható ventilátor? Honnan tudjátok, hogy felmelegszik?
Jaj, hol vagyok?
Buli van? Mennyi taxi, te jó ég! Szép kis utca. Ennyi csinos nőt! Az ott egy norvég úszó. Azt a mindenit… Tessék, melyik a tequila? Pepe Lopez? Mennyi? 100 jüan? Hogy inkább sört ötért? Nem, jöjjön a Pepe… Jó szám. Tovább? Menjünk. Ropjad, Boczek! Jó a buli. „Lányok, állj! Most ne kövessetek! Most vécére megyek!” Lányok, ugye nem az olimpiai érméje kell nektek…?
Jaj, hol vagyok?
Csak a lábukra ne lépjek! Élvezik, mennyire élvezik az olimpiát! Itt, a zöld parkban is. Mindenki a boltba tart? Ezért ekkora a tömeg? Mindegy, mit, csak vigyék? Bögre, kanál, sapka, póló, szemüveg, óra, söralátét, papucs, zsebkendő, elég, ha van rajta egy olimpiai lógó? Micsoda üzlet! Tessék? Hogy kiesik már a kosarunkból az áru…?
Jaj, hol vagyok?
Sír a Federer? A Federer? A Roger? A világsztár? A pároselsőség után? Amikor mostanában veszíti el a világelsőségét? Olimpia? Hát ez az olimpia!
Jaj, hol vagyok?
A pingpongcsarnok? Ez meg a cselgáncscsarnok? A vívóterem? Itt lőnek? Itt tekernek? Itt eveznek? Ez a gyeplabdastadion? Itt baseballoznak? A kosárcsarnok? Jaj, de gyönyörűek!
Jaj, hol vagyok?
Itthon? Az ágyamban? Álmodtam csak?
Milyen csodálatos álom volt! Még, még, még, még sok ilyet, Istenem!
One world, one dream.
A világ legcsodálatosabb szlogenje!
