Peking 2008: kedd hajnalban érkezik a magyar csapat

2008.08.24. 08:54
Címkék
Kedden hajnalban érkezik haza Pekingből a magyar olimpiai csapat utolsó nagy csoportja, több mint 160 versenyző, edző, sportvezető.
A küldöttség hétfőn hagyja el az olimpiai falut, helyi idő szerint kedden 1:20-kor emelkedik a magasba a Hainan légitársaság menetrendszerinti gépe, amely az időeltolódás miatt reggel fél hat körül már le is száll Ferihegyen. Molnár Zoltán csapatvezető az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a repülőtérről közvetlenül a SYMA Sport- és Rendezvényközpontba mennek, ahol átveszik a csomagjaikat, majd mindenki hazaindul. Hivatalos program, ünneplés ott nem lesz, de a főszereplőkkel lehet beszélgetni. Az eredményesen szerepelt versenyzők és edzőik számára pénteken 18 órakor adnak fogadást a Parlamentben. A keddi hazautazók között lesz a három csapat, a két vízilabda- illetve a női kézilabda-válogatott, és velük együtt érkeznek a második héten versenyző egyéni sportolók, valamint a Magyar Olimpiai Bizottság vezetői, szövetségi vezetők, egyesületi elöljárók.
Legfrissebb hírek

MotoGP: Álex Márquez túl a műtéten

Egyéb autó-motor
1 perce

Férfi kosár: lemondta a válogatottságot Vojvoda Dávid

Kosárlabda
6 perce

ZTE: két érkező hamarosan aláírhat; Akpe újabb kérője; többen távoznak

Labdarúgó NB I
6 perce

„Nehéz döntéseket kellett meghoznom” – hivatalos a horvátok vb-kerete

Foci vb 2026
7 perce

West Ham–Tottenham: adófizetői szempontból nem mindegy, melyik esik ki

Angol labdarúgás
9 perce

Udvardy nyolcaddöntős Rabatban

Tenisz
11 perce

Darts: szünetet tart pályafutásában Raymond van Barneveld

Egyéb egyéni
21 perce

A jubileuma után már gólt is szerzett Theodorosz Zagorakisz – Az első 100-szorosok, 18. rész

Képes Sport
25 perce
Ezek is érdekelhetik