Ökölvívás, 48 kg: kínai aranyérem Cou Si-ming révén

2008.08.24. 08:26
Címkék
A kínai Cou Si-ming szerezte meg az aranyérmet az ökölvívók 48 kilogrammos súlycsoportjában, miután a döntőben legyőzte a mongol Serdamba Purevdorjt.
A meccs igen hamar véget ért, hiszen a mongol bunyós vállsérülése miatt a második menet elején feladta a finálét.Cou Si-ming egyébként hozta a papírformát, a súlycsoport nagy esélyesekémnt magabiztosan menetelt a hazai közönség előtt a ringben. A kínai klasszis egyébként 2005 óra veretlen a világeseményeken, megnyerte a 2005-ös és a 2007-es világbajnokságot, és most a pekingi olimpiát is.Cou bajnoki címe minden idők első kínai ökölvívóaranya, és összességében az ötvenedik kínai aranyérem, amely a pekingi ötkarikás játékokon született.Bár ez túlmutat az ökölvíváson, de érdemes megjegyezni, hogy az ötven aranyérmes határ átlépése eddig négyszer sikerült az éremtáblázaton élen álló nemzetnek: a Szovjeunió háromszor (1972, 1980, 1988), míg az Egyesült Államok egyszer (1984) jutott a "bűvös határ" fölé.

ÖKÖLVÍVÁS, 48 KG

DÖNTŐ
Cou Si-ming (Kína)–Serdamba Purevdorj (Mongólia) sérülés miatt fa. a 2. menetben

VÉGEREDMÉNY
1. Cou Si-ming (Kína)
2. Serdamba Purevdorj (Mongólia)
3. Yampier Hernández (Kuba) és Paddy Barnes (Írország)

ÖKÖLVÍVÁS, 48 KG

DÖNTŐ
Cou Si-ming (Kína)–Serdamba Purevdorj (Mongólia) sérülés miatt fa. a 2. menetben

VÉGEREDMÉNY
1. Cou Si-ming (Kína)
2. Serdamba Purevdorj (Mongólia)
3. Yampier Hernández (Kuba) és Paddy Barnes (Írország)
Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Rothermel Ádám kétszeres magyar bajnok, olimpiai ezüstérmes labdarúgó

Labdarúgó NB I
8 perce

Öt évre kitiltották az európai stadionokból a Mussolini-pólót viselő ferencvárosi ultrát

Európa-liga
11 perce

Három pontot szerzett Kisvárdán, és a tabella élére állt a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
32 perce

La Liga: Valencia–Real Madrid

Spanyol labdarúgás
36 perce

Kiss-Gebora Flóra bronzérmes a short track junior-világkupán

Utánpótlássport
36 perce

Liam Delap duplázott, a Forest végig vezetve tört borsot a City orra alá

Angol labdarúgás
40 perce

Bundesliga: nem hibázott a Bayern és a Dortmund, a Leipzig ötössel ünnepelte a jubiláló Willi Orbánt

Német labdarúgás
54 perce

Varázslatos est Dunaszerdahelyen, nyert a DAC a Kassa ellen

Minden más foci
59 perce