Al-Attijah nem tréfál

2008.08.24. 05:20
Címkék

Nasszer al-Attijah pénteken még arra panaszkodott, hogy gondjai vannak az átállással (konkrétan nem tud aludni éjszaka, mert a hét elején érkezett meg a pekingi olimpiáról, ahol sportlövészetben indult), szombaton pedig úgy odavágott a mezőnynek a magyar sprint Ek-futamon, hogy a riválisok nem győzték kapkodni a fejüket. A katari pilóta – aki vezet a sorozatban – több mint 11 perces előnyt gyűjtött, amit akár kényelmesnek is nevezhetünk. Magyar szempontból jó hír, hogy hazai pályán a mieink is szupergyorsak: a Palik László, Darázsi Gábor kettős az abszolút ötödik pozíciót foglalja el, amely egyben azt is jelenti, hogy vezeti a magyar bajnoki küzdelmeket. A Nissan-páros számára ugyanis nemcsak a nemzetközi, a hazai küzdelem is fontos, mert ha minden jól megy, ezen a hétvégén megszerezheti a magyar bajnoki címet. És ehhez már csak néhány szelektív szakaszt kell sikeresen teljesítenie. Egy kicsivel többet akkor, ha a nemzetközi értékelésben is jó eredményre pályázik (ugyanis az Ek-viadal távja hosszabb), márpedig miért ne pályázna?... Kiemelendő még Szalay Balázs és Bunkoczi László teljesítménye – az Opel-páros a magyar bajnoki értékelés második helyén áll – és a profik között az idén bemutatkozó Fazekas Károly, Horn Albert duóé, amely jelenleg harmadik, a nemzetköziben pedig hetedik.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Rothermel Ádám kétszeres magyar bajnok, olimpiai ezüstérmes labdarúgó

Labdarúgó NB I
15 perce

Öt évre kitiltották az európai stadionokból a Mussolini-pólót viselő ferencvárosi ultrát

Európa-liga
18 perce

Három pontot szerzett Kisvárdán, és a tabella élére állt a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
40 perce

La Liga: Valencia–Real Madrid

Spanyol labdarúgás
43 perce

Kiss-Gebora Flóra bronzérmes a short track junior-világkupán

Utánpótlássport
44 perce

Liam Delap duplázott, a Forest végig vezetve tört borsot a City orra alá

Angol labdarúgás
48 perce

Bundesliga: nem hibázott a Bayern és a Dortmund, a Leipzig ötössel ünnepelte a jubiláló Willi Orbánt

Német labdarúgás
1 órája

Varázslatos est Dunaszerdahelyen, nyert a DAC a Kassa ellen

Minden más foci
1 órája