A négy éve győztes argentin válogatott bronzéremmel zárt

2008.08.24. 08:03
Címkék
A csoportmeccsek során az első fordulóban éppen egymás ellen kezdte meg a szereplést az olimpián a bronzmeccs két résztvevője, a címvédő Argentína és az Athénban negyedik helyen végző Litvánia. Két hete a litvánok 79–75-re megverték az argentinokat, így tehát Ginóbiliéknek volt miért visszavágniuk – ha már a döntőbe jutás nem jött össze. A litvánokat pedig az hajthatta, hogy az athéni „kisiklás” után ismét a bronzérmet szerezzék meg – ahogy 1992-ben, 1996-ban és 2000-ben is. Végül 87–75-re a dél-amerikaiak diadalmaskodtak.
A látszat csal: Delfinónak (labdával) nem jelentett gondot a litván védelem
Fotó: Reuters
A látszat csal: Delfinónak (labdával) nem jelentett gondot a litván védelem
A látszat csal: Delfinónak (labdával) nem jelentett gondot a litván védelem
Fotó: Reuters
A látszat csal: Delfinónak (labdával) nem jelentett gondot a litván védelem

Nagy lendülettel, ám sok hibával kezdték a mérkőzést a csapatok, az első negyedben mindkét oldalon máris egy-egy időkéréssel igyekeztek az edzők rendet rakni a fejekben. Ez végül az argentinoknál sikerült valamivel jobban, így 24–21-re megnyerték az első tíz percet.

A második játékrészt a litvánok kezdték valamivel eredményesebben, és 27–26-nál átvették a vezetést, aztán itt behúzták a kéziféket, és a negyedből hátralévő hét percben mindössze hét pontot dobtak, miközben az argentinok Quinteros három hármasával szépen elhúztak, majd 46-34-es vezetéssel zárták a félidőt.

Noha a derék litvánok azért még becsülettel próbálkoztak, hogy visszajöjjenek a mérkőzésbe, védekezésük sehogy sem állt össze, a dél-amerikaiak térfelén pedig pontatlanul céloztak. Eközben Scoláék semmi különöset nem csináltak: összeszedték a saját palánkjuk alatt a labdákat, míg a másik alapvonalnál átlagosan céloztak – de így is sikerült 24 pontnyi különbséget kialakítaniuk.

A záró negyedre 19 pont különbséggel, 68–49-cel fordultak a csapatok, és a litvánok minden mindegy alapon egész pályás letámadásra váltottak védekezésben – eredménytelenül, mert a különbség még egyszámjegyűre sem csökkent.

Az utolsó percekben már valódi gálaelőadást hoztak ki a meccsből az argentinok, és végül 87–75 re nyertek, vagyis megszerezték a második olimpiai érmüket kosárlabdában. Más kérdés, hogy címvédőként nyilván egy fényesebb színű medália volt a célkitűzésük a torna előtt.

FÉRFI KOSÁRLABDA

A 3. HELYÉRT
Argentína–Litvánia 87–75 (24–21, 22–13, 22–15, 19–26)
Argentína: Delfino 20, Scola 16, Nocioni 14, Oberto 9, Prigioni 6. Cs.: Quinteros 11, Gutiérrez 11, González, Porta, Llanas
Litvánia: Siskauskas 15, Kaukenas 14, Jasikevicius 9, Javtokas 7, K. Lavrinovic 3. Cs.: Lukauskis 8, Maciulis 6, Jasaitis 5, Kleiza 5, Patravicius 3
Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Rothermel Ádám kétszeres magyar bajnok, olimpiai ezüstérmes labdarúgó

Labdarúgó NB I
8 perce

Öt évre kitiltották az európai stadionokból a Mussolini-pólót viselő ferencvárosi ultrát

Európa-liga
11 perce

Három pontot szerzett Kisvárdán, és a tabella élére állt a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
32 perce

La Liga: Valencia–Real Madrid

Spanyol labdarúgás
36 perce

Kiss-Gebora Flóra bronzérmes a short track junior-világkupán

Utánpótlássport
36 perce

Liam Delap duplázott, a Forest végig vezetve tört borsot a City orra alá

Angol labdarúgás
40 perce

Bundesliga: nem hibázott a Bayern és a Dortmund, a Leipzig ötössel ünnepelte a jubiláló Willi Orbánt

Német labdarúgás
54 perce

Varázslatos est Dunaszerdahelyen, nyert a DAC a Kassa ellen

Minden más foci
59 perce