el nagyon.” Kammerer Zoltán és Kucsera Gábor (K–2) szintén döntős már, Vajda Attilának (C–1) viszont túlóráznia kell (középfutam), mert: „A rajtomat nagyon elrontottam, ezen változtatnom kell.” Szintén a középfutamban küzdhet a fináléért az előfutamban a második legjobb idővel szolgáló Vereckei Ákos, aki szerint „messzemenő következtetéseket nem lehet leszűrni, de nagyjából azt éreztem, amit az edzéseken is: jó formában vagyok”.
Az 1000 méteres középfutamokat sikeresen teljesítette Benkő Zoltán (K–1) és a Kozmann György, Kiss Tamás kettős (C–2). Kozmannék – Kolonics György emlékéhez méltón – másodiként lettek finalisták, úgy vélték, hogy „jó, hogy van ez a szerdai futam, mert közös versenyzésünk alig volt eddig…”
Egy álom szertefoszlott… A magyar női vízilabda-válogatott tagjai azzal a nem titkolt céllal érkeztek Pekingbe, hogy olimpiai bajnokok lesznek. Az elődöntőben (4–5. oldal) ráadásul Hollandiával mérkőzött meg a csapat, amelyet a torna első fordulójában már legyőzött (11–9). Most nem sikerült, a hollandok voltak a jobbak (8–7). Pedig nem indult rosszul, 2–0-ra vezetett a válogatott, ám aztán három gólt kapott zsinórban (2–3), s ettől kezdve csak futott az eredmény után. Míg korábban a pontos, jó lövések voltak az együttes erősségei, most ez az erény hiányzott a fegyvertárból, emberelőnyben és -hátrányban egyaránt gyengén teljesítettek a lányok, kimondható: túlbiztosítottak mindent, féltek, hogy hibáznak, nem nyerni akartak, hanem – nem akartak kikapni.
Jellemző Godova Gábor véleménye: „Ha jól játszunk, és úgy jövünk ki a vízből, hogy nem rajtunk múlott, hogy az ellenfél remek játékkal legyőzött bennünket, akkor nyugodt lélekkel gratulálunk. De így…”
Ezután érthető, hogy a szövetségi kapitány hozzátette, az ausztrálok elleni bronzmeccs „nehezebb lesz, mint a döntő lett volna”.
Usain Bolt fantasztikus (10. oldal). A 100 után a 200 métert is
világrekorddal (19.30) nyerte meg. A jamaicai ezúttal csak a bemutatásnál pózolt, bohóckodott, futás közben csak arra figyelt, hogy minél gyorsabban teljesítse a távot. Nagy fölénynyel nyert. Los Angeles (1984) óta először fordult elő, hogy ugyanaz a futó szerezze meg az olimpiai bajnoki címet e távokon (akkor az amerikai Carl Lewisnak sikerült), abban pedig Bolt az első, hogy világrekorddal győzött mindkét számban. A tiszteletkörnél persze visszatért régi önmagához, beleüvöltve a kamerába: „Én vagyok a numero egy!”
Vitathatatlanul.
