Büszkeség és szégyen

Halászteleken büszkék rá, hogy ha szigorúan csak a statisztikai adatokat vesszük figyelembe, náluk a legmagasabb az egy főre jutó olimpiai ezüstérmek száma. A valamivel több mint nyolcezer helyi lakos egy emberként örül, hogy a település szülötte, Cseh Laci ennyire sikeres, sőt többen már azt is felvetették, szobrot kellene állítani neki a főtéren. A központ neve Szent László tér, vagyis ehhez nem is kellene hozzányúlni a műemlék felavatása után sem.

Halászteleken egyébként most mindenki ünnepel, négy napig tart a tánc, az ünneplés – a falu ugyanis város lett –, de közben sokan csodálkoznak azon, hogy Cseh Laci nincs ott egyik rendezvényen sem. Az egyetlen világszerte ismert halászteleki polgár nélkül ünnepel a város, de nem kell ezen meglepődni. A polgármester, Szentgyörgyi József – maga is aktív sportoló, a tavaszi szezonban egyszer taktikai volt csere a megyei II. osztályból csaknem kieső futballcsapatban, amikor az 4–0-ra vezetett… – kedden azt sem mondta a háromszoros pekingi ezüstérmesnek, hogy álljon odébb. A város nevében senki sem fogadta Cseh Lacit kedd reggel a reptéren: nem volt ott senki, hogy a kezébe nyomjon egy Halásztelek-zászlót, nem fényképezkedtek vele a város elöljárói, igaz, korán reggel érkezett a gép, hajnalban pedig nem könnyű ébredni, és egyébként is, Halásztelektől legalább 25 percre van Ferihegy.

Különben várható volt ez a fajta közöny, különösen azután, hogy a pillanatnyilag legsikeresebb magyar olimpikon vagy az édesapja – hiszik, nem hiszik, ez az igazság – egyetlen huncut tizenegy karakteres (Gratulálok!) üzenetet sem kapott egyik érem után sem a polgármestertől. Mintha a választott vezetők nem tudnák feldolgozni, hogy van náluk is sikeresebb ember Halászteleken, vagy – nem tudom, melyik a jobb változat – a polgármesternek és a képviselőknek egyszerűen csak fogalmuk sincs róla, hogy miként kell ünnepel(tet)ni egy ilyen kitűnőséget.

Szóval a halásztelekiek bizonyára nagyon büszkék, de nem lennék meglepve, ha közben rettenetesen szégyellnék is magukat. Talán csak abban reménykednek – persze nem csak ők –, hogy Cseh Laci négy év múlva olimpiát nyer Londonban, s majd az akkori halászteleki vezetők már tudni fogják, hogy ilyenkor mi a dolguk.