A hajnali úszódöntők után már hozzászokhattunk a korai keléshez – ezúttal is az úszókat várjuk, no meg a vívókat, a birkózókat, a cselgáncsozókat, az evezősöket és a műugrókat. Senkit sem ér meglepetésként, hogy a reggeli óra ellenére a repülőtér váróterme zsúfolásig megtelt. Méterenként botlunk egy-egy kamerába, minden pillanatban villannak a vakuk, pedig a sportolók még a csomagjaikra várnak.
Bent.
Kint azonban egymást üdvözli Cseh Laci és Gyurta Dani apukája, jut egy ölelés a Kőbánya SC itthon maradt edzőnőjének is. Közben érkezik Melis Zoltán, az evezősök szövetségi kapitánya, és befut Mincza-Nébald Ildikó, pekingi bronzérmesünk is: itt van vele a csöpp Franciska – a papát, Nébald Györgyöt várják.
Lassan, nagyon lassan szállingóznak a sportolók, a vezetők, az edzők.
Kulcsár Győző vállalja az úttörő szerepét: tudja jól, a kérdésekre válaszolnia kell. Meg is teszi becsülettel, kicsit fel is tartja a mögötte érkezőket, annyian faggatják. Hálátlan feladat...
Gyurta Daninak ennél hálásabb szerep jut, mert hiába nincs ott a vágyott olimpiai érem a nyakában, a 200 méter mell Európa-csúcsával érkezett haza. „Életem legjobb időit értem el Pekingben, persze tudom, úszhattam volna kicsit más sorrendben is ezeket az időket, az Európa-rekordot mondjuk a döntőben, de ez már így történt. Jó úton járok, életem legjobb formájában versenyeztem, ennél többet nem is kívánhattam” – mosolyog Gyurta, és valóban elégedettnek tűnik. Újabb kérdésre azonban már nincs lehetőség, hiszen Dani orra alá már újabb mikrofont dugnak a kollégák – az olimpiai ötödik helyezett úszó rutinosan állja a rohamot.
A váróteremben már ott van a 400 méteres vegyes úszás döntőjében hatodik helyen végző Kis Gergő, a 100 mellen élete legjobbját megúszó Bodor Richárd, a kisírt szemű Kovács Emese, a fantasztikus országos csúcsot repesztő 4x200 méteres női gyorsváltó tagjai – Mutina Ágnes, Verrasztó Evelyn, Jakabos Zsuzsa, de hol van Dara Eszter?
És hol vannak a többiek? Szepesi Nikolett, Kovács Norbert, és hol van Cseh László?
A rejtély hamar megoldódik: a Kőbánya SC úszói együtt érkeznek, élükön mesterükkel, Turi Györggyel. Mielőtt „szétszedik” őket az újságírók, öszszekapaszkodnak, és hangos „Kőbánya!” kiáltással adják mindenki tudtára: csapatként érkeztek haza.
Turi György számára pedig ez a legfontosabb. Már az olimpia előtt is arról beszélt, hogy igazi csapatot irányíthatott az edzőtáborok alatt – a sikerhez ez is kellett. És kell is, bár a jövőről még korai lenne beszélni. „Már most Londonról faggat engem? Hiszen még csak most érkeztünk meg Pekingből... – mi tagadás, Turi György kissé értetlenkedve fogadja az egyik kolléga jövőt firtató kérdését. – Hadd menjek haza, hadd pihenjem ki magam, aztán majd egy hónap múlva válaszolok erre is.”
Az intermezzo nem zökkenti ki ünnepi hangulatából az edzőt, mosolyog, fogadja a gratulációkat – Cseh Laci három ezüstérme, a sok egyéni csúcs az ő sikere is. Tudja ezt jól, ám rá jellemző módon igyekszik a háttérbe húzódni. De arca jól mutatja az érzelmeit, és még inkább elérzékenyül, amikor lapunk ajándékát átadjuk: az első ezüstérem, az első siker hozománya – az első címlap a 400 vegyes döntője után.
Ajándékokból természetesen Cseh Lacinak is bőven kijut: egyik barátjától egy pici akváriumot kap, benne egy aranyhallal. A felszólításra („Kívánj valamit!”) Peking magyar hőse csak annyit válaszol: „Semmilyen kívánságom sincs.”
Aztán persze csak kiböki, hogy maradt benne hiányérzet, mégpedig az időeredmények miatt. „A három ezüstéremmel tökéletesen elégedett vagyok, de azt hiszem, úszhattam volna jobb időket is – válaszolja meglepetésre a halászteleki fiú. – Én már csak ilyen örök elégedetlen vagyok...”
No meg profi. Kinyitja a bőröndjét, előveszi a három ezüstérmet, és büszkén áll a fotósok elé. Már nagyon fáradt, kilenc órát repült, lassan másfél órája nyilatkozik egyfolytában, és még mindig akadnak olyanok, akik nem fértek a közelébe. Laci azonban senkit sem utasít vissza.
Bár a kétkedőknek, a szkeptikusoknak, az ellendrukkereknek (ilyen is van...) a legcsattanósabb választ Pekingben adta meg.
Nem is egyszer – háromszor.
