Szellő Imre nem bírt angol ellenfelével, így lemaradt az éremről

Vágólapra másolva!
2008.08.19. 15:52
Második pekingi mérkőzésén már az éremért harcolhatott Szellő Imre, a 81 kilósok között induló ökölvívónk. A magyar bunyós szerezte a Tony Jeffries elleni mérkőzés első pontját, ezt követően azonban csak egy ember volt a ringben: az angol sorozatban vitte be az ütéseket, és végül úgy győzött 10–2-re, hogy az összes menetet ő nyerte meg.
Sajnos túl sok ilyen ütés talált be Szellő Imrének (kékben)
Fotó: Meggyesi Bálint (NS-Archív)
Sajnos túl sok ilyen ütés talált be Szellő Imrének (kékben)
Sajnos túl sok ilyen ütés talált be Szellő Imrének (kékben)
Fotó: Meggyesi Bálint (NS-Archív)
Sajnos túl sok ilyen ütés talált be Szellő Imrének (kékben)

A venezuelai Luis Alberto González elleni mérkőzését technikai K.O.-val nyerte meg Szellő Imre, amivel rögtön a nyolc közé került. Ott az angol Tony Jeffries várt rá, aki korábban már kétszer megverte a kecskeméti bunyóst.

Jól kezdődött a mérkőzés, hiszen a magyar fiú szerezte meg az első pontot, azonban nem sokáig vezetett, mert Jeffries hamar egyenlített, és az első menet végén már ő volt 2–1-es előnyben.

A folytatás még rosszabbul alakult számunkra, mivel Sunderland büszkesége, Jeffries több balhorgot is sikeresen bevitt, és 3–0-ra megnyerte a második két percet.

Eldőlni látszott a meccs, főleg úgy, hogy Szellő csak 7–1-es angol vezetésnél szerezte meg második pontját – mint később kiderült, ez volt az utolsó olyan bevitt ütése, amelyet a pontozók gombnyomással honoráltak.

A negyedik negyedben nem történt magyar csoda, sőt még Szellőre kellett egyszer számolni, így végül 10–2-re győzött Jeffries. Ezzel Szellő Imre az ötödik helyen végzett, a magyar ökölvívók pedig befejezték pekingi szereplésüket.

ÖKÖLVÍVÁS, 81 KG

NEGYEDDÖNTŐ
Tony Jeffries (Nagy-Britannia)–Szellő Imre (Magyarország) 10–2 (2–1, 3–0, 4–1, 1–0)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik