Hérakleitosz óta tudjuk, hogy nem léphetünk kétszer ugyanabba a folyóba, de más a filozófia – és más a vízilabda. A címvédő magyar férfiválogatott szombaton már ki tudja, hányadszor tékozolta el tetemes előnyét, most éppen Ausztrália ellen (45. oldal). A csapat már 11–6-ra vezetett, ám a vége – jókora izgalmakkal fűszerezve – 13–12 lett. Az első két negyedben 9–5 ide, a második felvonásban 7–4 az ausztráloknak. Persze a lényeg a győzelem, s a tény, hogy Kanada hétfői legyőzésével csoportelső lesz a csapat, s kihagyhatja a középdöntőt.
„Oké, hogy lőttünk tizenhárom gólt, ha csak ezt veszem figyelembe, elégedett is lehetnék a támadójátékunkkal – kezdte Kemény Dénes szövetségi kapitány, majd hozzátette: később többször is visszaállíthatták volna a játékosok a fölényes előnyt, ám nem tették.
A másik oldal pedig: a spanyolok elleni csütörtöki győztes meccsen 20 percen át nem kapott gólt a csapat, ami szenzáció volt. Most viszont: „Hátul elaludtunk, ez kétségtelen, nem kérdés, ezen a meccsen a védekezésünket érheti kritika” – szögezte le Kemény. A folytatásról a center Molnár Tamás így beszélt: „A montenegróiak elleni kihagyásunkat és az ausztrálok elleni másfél negyedet jól kielemezzük. Muszáj, hogy az analóg helyzeteket felismerjük, hogy a legfontosabb pillanatokban ne ismétlődjenek meg a hibák”. „Nem lehet kihagyni!” – fogalmazta meg a lényeget Biros Péter, azt pedig, hogy nincs különösebb ok az aggodalomra, a már idézett Molnár Tamás szavai bizonyítják, aki a három gólja miatti dicséretre így felelt: „Lőttem három gólt, rendben, de nem játszottam tökéletesen”.
Persze mi még jól jártunk, mert például az Európa-bajnok Montenegró kikapott az általunk legyőzött Spanyolországtól (6–12), az amerikaiak a világbajnok horvátoknál (7–5), a németek pedig az olaszoknál voltak jobbak (8–7) a torna negyedik fordulójában, tehát Kemény Dénes csapatának produkciója a hullámzások ellenére is stabilnak mondható.
Pedig nagyszerűen kezdődött. A női tőrcsapat (Mohamed Aida, Varga Gabriella, Ujlaky Virginie, Knapek Edina) legyőzte Németországot, az elődöntőben pedig elkerülte Lengyelországot (10. oldal). A fináléért az Egyesült Államok ellen léptek pástra a lányok – favoritként. Sajnos erről mintha elfelejtettek volna szólni az amerikaiaknak, akik feltehetően azt sem sejtették, hogy a négy magyar lány az aranyért érkezett Pekingbe, mert elhúztak 33:19-re. Mohamed Aida ugyan mindent megpróbált, nehéz szavakat találni arra az elszántságra, amellyel vívott, és 14:1-es szériával szolgálva 33:34-re alakította az állást. Ám a következő tus nála volt, Erinn Smart talált, az Egyesült Államok nyert.
A győztes tussal szolgáló Smartnak nyilatkozata szerint az adott erőt, hogy összeakadt a szeme az őt figyelő kardozó bátyjával. Nálunk nem volt, ami erősíthette volna az elszántságot, a csapategységre igencsak rányomta a bélyegét, hogy a tartaléknak jelölt Ujlaky nem sokkal a játékok előtt azt reklamálta, miért nem ő indul egyéniben. A bronzmecs elvesztése (Olaszország ellen 23:32) után Bernát Zoltán szakági szövetségi kapitány előbb a felkészülés pénzügyi nehézségeire hivatkozott (okkal, de nem a pénz lép pástra egy-egy versenyen…), majd bevallotta, ki kellett volna zárnia Ujlakyt a csapatból. Nem tette, ami az ő dolga, azt viszont mi nem értjük, hogy minek lesz fegyelmi tárgyalás az ügyben az olimpia után – az eset után jóval később. Talán Ujlakyt eltiltják a pekingi olimpiától – visszamenőleg?
Barta Nóra azt mondta a selejtező után, hogy az elődöntőben „új Nóra” versenyez majd a 3 méteres műugrásban (11. oldal), s így is történt. A 11. helyen jutott be a tizenkettes fináléba, köszönhetően annak, hogy: „Keményen végrehajtottam a feladatomat, ez kellett. A negyedik ugrásomra kaptam a legtöbb pontot, ez a legnehezebb gyakorlatom, ha
folytatás...
