Talmácsi Gábor volt a leggyorsabb

2008.08.17. 02:30
Címkék
Talmácsi Gábor semmit sem bíz a véletlenre. Már a gyorsaságimotoros-világbajnokság Cseh Nagydíjának első napján egyértelművé tette szándékait – nyerni jött Brnóba. Az ő edzéselsőségéhez jött még, hogy a 250 köbcentisek között a Tóth-csapat spanyol pilótája, Hector Barbera volt a legfürgébb – teljessé téve a magyar sikert.

Kilenc perc telt el az időmérő edzésből, amikor az első vízcseppek megjelentek az aszfalton. Egész nap lógott az eső lába, abban a pillanatban azonban mégsem az érdekelte a magyar drukkereket, hogy esetleg bőrig áznak, hanem hogy Talmácsi Gábor vezet, és a többiek vizes pályán úgysem tudják megelőzni.

Persze ha rendesen esik.

De nem esett – csak úgy ímmel-ámmal, úgyhogy a magyartól szükség volt egy nagy hajrára az edzéselsőséghez.

Sebaj! Talmácsinak ez sem okozott gondot – sőt még különösebb fejtörést sem. Három perc volt hátra, amikor az olasz Andrea Iannone megjavította a magyar idejét, de alig néhány másodpercig tarthatott az öröme (ha egyáltalán tudta, hogy ő ugrott az élre, és volt ideje örülni), mert Talma nem sokkal mögötte érkezve még jobb köridőt ért el.

Majd még jobbat, és megint jobbat – immár a saját idejét megjavítva.

A végén több mint hét tizedet vert a második Nicolas Terolra – erre mondják: döntő fölény.

Pedig a magyar versenyző korántsem volt felszabadult, de még elégedett sem. No nem az első helyet kevesellte, azt lehetetlen felülmúlni, hanem motorja beállításaira panaszkodott. Csúszik a hátulja, az eleje meg néha úgy „bebicsaklik”, hogy az Aprilia többször is majdnem ledobta magáról.

S mindezek ellenére volt pokoli gyors a magyar világbajnok. Fölényéhez nem férhetett kétség, pedig tavalyi pályacsúcsától több mint három másodperccel elmaradt.

„Nem is kell mindig javítani a rekordon. Ha minden évben két másodperccel gyorsabbak lennének, előbb utóbb repülniük kellene” – vélekedett Gábor édesanyja, aki egyrészt féltő gonddal óvná gyermekét, másrészt azt szeretné, hogy boldog legyen, ez azonban összefügg a győzelemmel és a gyorsasággal. És Talmácsi gyors. Rettenetesen gyors – különösen ezen a pályán, amelyen a fél gyerekkorát eltöltötte. Legelőször 1996-ban motorozott Brnóban (ma is emlékszik a köridejére – 2:14 – megjegyzendő, ezzel most is a limiten belül lenne), s még abban az évben versenyt is nyert itt. Reméljük, vasárnap is meglesz az első brnói Talma-győzelem – a magyar drukkerek nagy-nagy örömére. Eddig ugyanis egy harmadik hely az itteni legjobbja, még 2006-ból.

Legfrissebb hírek

MLS: Lionel Messi ismét történelmet írt

Minden más foci
5 perce

Varga Barnabás: A vereség ellenére a Real Madrid elleni meccs önbizalmat adhat nekünk

Légiósok
15 perce

A Bill Clinton-csarnokban folytatja az Eb-selejtezőt a férfi kéziválogatott

Kézilabda
25 perce

Willi Orbán: Büszke vagyok erre a mérföldkőre

Német labdarúgás
44 perce

NBA: a Denver Mexikóban győzte le az Indianát

Amerikai sportok
52 perce

Különleges BL-rangadó vár Jesper Jensenre és az FTC-re Esbjergben

Kézilabda
1 órája

Nagykorúvá válásáig támogatja az elhunyt csatár, Jesús de Miguel kislányát a Tenerife

Spanyol labdarúgás
1 órája

Sportlövő-vb: Major Veronika ezüst-, a magyar csapat bronzérmes női standard pisztolyban

Egyéb egyéni
1 órája