RÖVIDEN

2008.08.17. 02:30
Címkék

LEGALÁBB A BÍRÓ DÖNTŐS. Ha a páston nem is, mellette találhattunk magyar érdekeltet csütörtökön a női kardozók csapatversényében. Kaposvári Zsolt az ukrán–amerikai elődöntőben bíráskodott, de nem ez volt az első szereplése a pekingi olimpián, korábban a női kardozók egyéni döntőjén, valamint a férfi kardozók négyes fináléjában is közreműködött.LEGALÁBB A BÍRÓ DÖNTŐS. Ha a páston nem is, mellette találhattunk magyar érdekeltet csütörtökön a női kardozók csapatversényében. Kaposvári Zsolt az ukrán–amerikai elődöntőben bíráskodott, de nem ez volt az első szereplése a pekingi olimpián, korábban a női kardozók egyéni döntőjén, valamint a férfi kardozók négyes fináléjában is közreműködött.

GENETIKA. A jamaicai futók génjeikben hordozzák a sprinterek előnyös tulajdonságait, például a széles talpat vagy az Actinen A nevű anyagot, ami nélkülözhetetlen a vádli izomrostjainak gyors összehúzódásához.

A HARMADIK BOTRÁNY. Újabb csalásra derült fény az olimpiai megnyitóval kapcsolatosan. Az 56 etnikumot képviselő gyerekfelvonulás célja az volt, hogy megmutassa Kína lakosságának sokszínűségét, és bár a gyerekek öltözete nem árulkodott csalásról, származásuk igen. A több mint félszáz kiskorú mindegyike han volt – ők alkotják a lakosság 90 százalékát.

LOLO JONES NEM FUT LÓ ELLEN. Hiába szeretné a bulvársajtó, a 60 méteres női gátfutás amerikai világbajnoka, Lolo Jones nem fut lovak ellen. Az atlétanő csupán egy lóversenyeket szervező kaszinó számára forgatott reklámfilmet, hogy ki tudja fizetni családja pekingi útját.

BELEHÚZNAK A SPANYOLOK. Spanyolország eltökélt célja, hogy fokozza a doppingellenes harcot, mert csak így lehet esélye, hogy elnyerje a 2016-os olimpia rendezési jogát. Miután a spanyol kerékpáros, Maribel Moreno doppingtesztje pozitív lett, és rövid időn belül ő volt a harmadik spanyol kerekes, aki lebukott, Pat McQuaid, a nemzetközi szövetség elnöke megjegyezte, a spanyolok nem lépnek fel elég erélyesen a tiltott szerek használata ellen. Mercedes Coghen, Madrid olimpiai pályázatának irányítója azonban arra emlékeztetett, hogy doppingellenes harcot indítottak, és doppingellenes törvényt is hoztak.

NINCS TELT HÁZ. A 18 pekingi helyszínből kettőn 90, haton 80, nyolcon 70, kettőn pedig 60 százalék feletti a látogatottság, ami közel sem telt ház, pedig állítólag az összes jegy elkelt. A szervezőbizottság főtitkára, Vang Vej szerint ez egyrészt az elmúlt napok esős, forró időjárásának tudható be, másrészt annak, hogy a selejtezőkön és az előfutamokon általában kevesebb a néző – számuk pedig az idő előrehaladtával nőni fog.

INKÁBB PEKINGBEN MARADNAK. A kínaiak szívesebben maradnak a fővárosban az olimpia idején. Az elutazók száma 20-30 százalékkal csökkent – ehhez hozzájárult az is, hogy a nemzeti delegáció sok járatot már előre lefoglalt –, sőt az eddigi nagy forgalmú Peking–Sanghaj járatra 60 százalékkal kevesebben váltottak jegyet.

Legfrissebb hírek

Willi Orbán: Büszke vagyok erre a mérföldkőre

Német labdarúgás
6 perce

NBA: a Denver Mexikóban győzte le az Indianát

Amerikai sportok
14 perce

Különleges BL-rangadó vár Jesper Jensenre és az FTC-re Esbjergben

Kézilabda
41 perce

Nagykorúvá válásáig támogatja az elhunyt csatár, Jesús de Miguel kislányát a Tenerife

Spanyol labdarúgás
44 perce

Sportlövő-vb: Major Veronika ezüst-, a magyar csapat bronzérmes női standard pisztolyban

Egyéb egyéni
1 órája

Sidney Crosby duplázott, már egyedül hatodik az NHL örökranglistáján

Amerikai sportok
1 órája

A kosárlabda-vb-ről lemaradó Dombai Réka mer nagyot álmodni

Kosárlabda
1 órája

Gazdagék és Sallóiék is vereséggel zárták az MLS-alapszakaszt

Minden más foci
2 órája