„Most kezdődik a tánc”

2008.08.17. 02:30
Címkék

Jól játszott.Jól játszott.

Kihagytam helyzeteket…

Nocsak, elégedetlen?

Összességében nézem a produkciómat. Lőttem három gólt, rendben, de nem játszottam tökéletesen.

Kitört önből a maximalizmus?

Olimpián vagyunk, és akkor, csakis akkor van esélyünk céljaink megvalósítására, ha a tökéletességre törekszünk. Nekünk nem az ausztrálok elleni győzelem után kell igazán örülnünk.

De szomorkodnunk sem, ugye?

Ezt nem mondtam. Elnézést a kanadaiaktól, de bátran kijelenthetem, ott vagyunk a legjobb négy között, az első feladatot teljesítettük. Ám sok hibával, és ez nem elhanyagolható.

Bővebben?

Az ausztrálok ellen több szituációban rossz megoldásokat választottunk, ezen javítanunk kell, máskülönben az élet-halál mérkőzéseken minden elmehet rajtuk.

Ahogy mondani szokás: inkább most jöjjenek elő a hibák.

Egyetértek. Előjöttek. A montenegróiak elleni kihagyásunkat és az ausztrálok elleni másfél negyedet jól kielemezzük majd. Muszáj, hogy az analóg helyzeteket felismerjük, hogy a legfontosabb pillanatokban ne ismétlődjenek meg a hibák.

Jó erőben van.

Hogy milyen erőben vagyok, az elődöntőben, és remélem, a döntőben derül majd ki. Az, hogy eddig mi történt, voltaképpen történelem, most kezdődik a tánc.

És mit gondol, kivel táncolunk az elődöntőben?

Ember legyen a talpán, aki kiigazodik a másik csoportban.

Meglepték az eredmények?

Alaposan. Nem gondoltam, hogy a horvátok lelépik a szerbeket, viszont kikapnak az amerikaiaktól, akiket a szerbek ugyan legyőztek, de csak hatalmas nehézségek árán.

Az Egyesült Államok a meglepetéscsapat?

Talán, bár szerintem meglehetősen hullámzó teljesítményt mutat, még kevésbé stabil. Mindenesetre mi jól ismerjük, és ez alapján nyugodtan mondhatom, jobbak vagyunk az amerikaiaknál.

Reméljük, mindenkinél jobbak leszünk!

Ezért dolgozunk, elhiheti. Nálunk senki sem akarja jobban a sikert.

Legfrissebb hírek

MLS: Lionel Messi ismét történelmet írt

Minden más foci
5 perce

Varga Barnabás: A vereség ellenére a Real Madrid elleni meccs önbizalmat adhat nekünk

Légiósok
15 perce

A Bill Clinton-csarnokban folytatja az Eb-selejtezőt a férfi kéziválogatott

Kézilabda
25 perce

Willi Orbán: Büszke vagyok erre a mérföldkőre

Német labdarúgás
44 perce

NBA: a Denver Mexikóban győzte le az Indianát

Amerikai sportok
52 perce

Különleges BL-rangadó vár Jesper Jensenre és az FTC-re Esbjergben

Kézilabda
1 órája

Nagykorúvá válásáig támogatja az elhunyt csatár, Jesús de Miguel kislányát a Tenerife

Spanyol labdarúgás
1 órája

Sportlövő-vb: Major Veronika ezüst-, a magyar csapat bronzérmes női standard pisztolyban

Egyéb egyéni
1 órája