HÍREK

Vágólapra másolva!
2008.08.17. 02:30
Címkék

Kizárták a dobálásért Kizárták a dobálásért

BIRKÓZÁS. A 84 kilósok között harmadik helyezett svéd Ara Abrahamian bronzérme átvétele után elhajította a medáliát, mondván, elcsalták az Andrea Minguzzi elleni meccsét. A NOB fegyelmi bizottsága arra hivatkozva, hogy viselkedésével durván megsértette a fair play szellemét és versenyzőtársait, megfosztotta harmadik helyétől.

Berecz eddigi legjobbja

VITORLÁZÁS. Berecz Zsombor a 18. helyen ért célba a laser hajóosztály ötödik futamában. A 22 éves magyar versenyző élete eddigi legjobb teljesítményét nyújtotta, s négy helyet javítva a 29. helyre lépett. A kategória versenye keddig tart.

Lemásolták Athént

BIRKÓZÁS.A nők küzdelmeinek első napján mindkét japán versenyző lemásolta athéni teljesítményét. A 48 kilósok között Icso Csiaru hiába nyerte meg az elmúlt két vb-t, az olimpián ismét második lett, ezúttal a kanadai Carol Huynh előzte meg. A 55 kilósoknál Josida Szaori öt vbaranya mellé a második olimpiai elsőséget gyűjtötte be.

Változás a bíróknál

ÖKÖLVÍVÁS. Az orosz szövetség nehezményezi az olimpiai bíráskodást – főleg David Ajrapetjan és Iszljam Timurzsijev korai búcsúját tartotta jogtalannak –, ezért panaszt nyújtott be a nemzetközi szövetséghez. Az AIBA kész változtatni, kizárják majd azokat a bírókat, akik nem tárgyilagosak. Alighanem a szombati versenynap után tovább erősödik az oroszok elkeseredettsége, mert a 75 kilóban világbajnok Matvej Korobjov is vitatható körülmények között kapott ki 10:7-re a 2004-ben, még 69 kilóban olimpiai bajnok kazah Bahtijar Artajevtől.

A mell bajnoka befejezné

ÚSZÁS. Kitadzsima Koszuke hiába védte meg elsőségét Pekingben – a 100 és 200 méteres mellúszásban is, ráadásul előbbin világcsúccsal nyert –, mégis viszszavonulását fontolgatja. A négyszeres olimpiai bajnok belefásult a munkába, nem hiszi, hogy képes lenne a folytatásra.

Legfrissebb hírek

Fegyelmi vizsgálat indult a Tottenham csapatkapitányával szemben

Angol labdarúgás
23 perce

IFFHS: ismét Luis de la Fuente az év férfi szövetségi kapitánya

Minden más foci
34 perce

Autóbalesetet szenvedett Bardóczky Kornél, a Davis Kupa-csapat kapitánya

Tenisz
49 perce

Megszülettek Győri-Lukács Viktória ikerlányai

Kézilabda
1 órája

Az év legnézettebb videói: amikor bemutatkozott a 13 éves Nagy Kornél

Minden más foci
1 órája

Etta Eyong és Amad Diallo is győztes gólt szerzett az ANK-n – videók

Minden más foci
1 órája

Az „elfeledett” válogatott – 50 éve lett Eb-ezüstérmes a magyar női röplabdacsapat

Röplabda
2 órája

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
19 órája
Ezek is érdekelhetik