Ilyenre is régen volt példa: a Hull City–Fulham angol bajnoki előtt a két klub játékosállományát ismerők azon csodálkoztak, hogy a kezdőcsapatokban miért csak egy, s nem két magyar játékos szerepel. Amíg a vendég londoniaknál a várakozásoknak megfelelően az első perctől szerepet kapott Gera Zoltán, addig a 104 éves története első Premier Leaguetalálkozójára készülő hazai csapatnál Halmosi Péter a kispadra szorult (utóbbi döntés jelezte, a Plymouthnak kifizetett több mint kétmillió font sem tette kihagyhatatlanná).
Az első percekben azonban talán nem is bánta Halmosi, hogy csak külső szemlélője, nem pedig aktív résztvevője (ez esetben elszenvedője) az eseményeknek, a hatalmas iramban kezdődő mérkőzésen ugyanis eleinte egyértelműen a Fulham akarata érvényesült. Rögtön az első percben például Gera került helyzetbe, ám a csapattárs olyan erővel rúgta a labdát a középen érkező magyar futballista elé, hogy sem levenni, sem kapura lőni nem tudta. Hét perccel később azonban már gólt eredményezett megmozdulása – igaz, ezt csak a figyelmes és elfogult magyar nézők vehették észre: a volt West Bromwich Albion-játékostól indult ugyanis az akció, amelynek végén Szeol Ki Hjon a Hull hálójába fejelt, megszerezve a vezetést csapatának.
S ha már Gera villanásait soroljuk, említsük meg azt a két hatalmas – kimaradt – helyzetet, amely az 53-szoros válogatott „lelkén szárad”, egyúttal mutatja, valóban együttese egyik legveszélyesebb játékosa. Az első félidőben egy jobb oldali beívelés teljesen üresen találta a középre berobbanó középpályást, ám hiába a híres technikai képzettsége, Gera a kaputól hat méterre igen suta mozdulattal rúgott a labdába, amely így elkerülte a kaput.
„Elkapkodtam a lehetőséget, le kellett volna kezelnem a labdát” – gyakorolt önkritikát lapunknak adott nyilatkozatában a Fulham középpályása. Aki azt is bevallotta, az eredmény ismeretében magát is felelősnek érzi a vereségért: „Különösen az bosszant, hogy egy nullás, illetve egy egyes állásnál hibáztam, vagyis igen fontos pillanatokban. A döntetlent egyébként így is igazságosabbnak tartottam volna, hiszen az első félidőben mi voltunk a jobbak.”
Ami a másik gólszerzési alkalmat illeti: a 48. percben a légiós, bár védőjét nagyszerűen megelőzte, Bobby Zamora csúsztatott fejese nyomán néhány méterről a jobb kapufa mellé pöckölt. Ám ahogy Gera is említette, ekkor már 1–1 állt az eredményjelzőn (Geovanni gyönyörű gólt lőtt), s a meccs előrehaladtával az erőviszonyok is kiegyenlítődtek.
Talán Halmosit is azért küldte pályára a Hull trénere a 62. percben, hogy a támadójáték segítésével hozzájáruljon a győztes gól megszerzéséhez. A 28 éves játékos becsületére legyen mondva, meg is tett mindent a cél érdekében. Beállítása után néhány perccel például beadás helyett a bal szélről váratlanul élesen visszajátszotta a második vonalban felfutó játékostársnak a labdát, akinek lövése nyomán Mark Schwarzer kapus csak bravúrral hárított. Noha a találkozót eldöntő Hullgólban Halmosinak nem volt szerepe, teljesítményével – Gerához hasonlóan – igazolta, megérett az osztályváltásra.
