Gór-Nagy Montenegróban

2008.08.17. 02:30
Címkék

Gór-Nagy Miklós a Domino-Honvéd helyett a Budvanszka Rivijera játékosa lesz a következő szezonban, így Kiss Gergely és Steinmetz Ádám után már a harmadik magyar pólós szerződik Montenegróba. „Hosszasan tárgyaltam a Vasassal, de közbejöttek akadályok, így mondhatjuk, hogy a Budva kapott az alkalmon. Kissék már elszerződtek a Kotorhoz, tőlük tudhatta meg a Rivijera, hogy szabad vagyok. Vasárnap utazom ki, akkor rögtön elmegyünk egy hétre a hegyekbe edzőtáborozni. Egy évre írok alá, aztán jövőre majd meglátom. Sosem játszottam még külföldön, biztosan nem árt meg, hogy kipróbálom magam más közegben is. A csapat célja minden fronton a döntőbe jutás és minél több kupa begyűjtése. Érdekes, hogy az Euroliga selejtezőjében a Budva és a Honvéd egy csoportba került, de amikor a Domino játékosa lettem, akkor is az első néhány meccs egyikén az Egerrel játszottunk, úgyhogy a volt csapatom elleni kezdés szinte már szokás nálam” – mondta átigazolásáról Gór-Nagy.

Legfrissebb hírek

MLS: Lionel Messi ismét történelmet írt

Minden más foci
5 perce

Varga Barnabás: A vereség ellenére a Real Madrid elleni meccs önbizalmat adhat nekünk

Légiósok
15 perce

A Bill Clinton-csarnokban folytatja az Eb-selejtezőt a férfi kéziválogatott

Kézilabda
25 perce

Willi Orbán: Büszke vagyok erre a mérföldkőre

Német labdarúgás
44 perce

NBA: a Denver Mexikóban győzte le az Indianát

Amerikai sportok
52 perce

Különleges BL-rangadó vár Jesper Jensenre és az FTC-re Esbjergben

Kézilabda
1 órája

Nagykorúvá válásáig támogatja az elhunyt csatár, Jesús de Miguel kislányát a Tenerife

Spanyol labdarúgás
1 órája

Sportlövő-vb: Major Veronika ezüst-, a magyar csapat bronzérmes női standard pisztolyban

Egyéb egyéni
1 órája