Felülmúlta az apját

Vágólapra másolva!
2008.08.17. 02:30
Címkék

Újabb o l i m p i a i aranyérmet ünnepelhet a Liukin család. Pekingben a női egyéni összetett versenyében a világbajnoki címvédő Shawn Johnsont és a kínai Csiang Jü-jüant legyőzve ugyanis a 18 esztendős Nastia Liukin szerezte meg az aranyérmet.

Az Egyesült Államok számára…

Húsz esztendővel ezelőtt édesapja (aki edzője is egyben), Valerij Ljukin a szöuli olimpia sztárja volt: a csapatversenyben és nyújtón aranyérmes lett, míg egyéni összetettben (ahol mindössze egy tizeddel kapott ki csapattársától, Vlagyimir Artyemovtól) és korláton is ezüstérmet vehetett át.

Szovjetként...

Aztán Ljukin fogta magát, 1992-ben kivándorolt az Egyesült Államokba, és ritmikus gimnasztikázó feleségével, Anna Kocsnyevával közösen megalapították tornaiskolájukat a texasi Parkerben. Az iskolának négy esztendővel ezelőtt Athénban már megvolt a „gyümölcse”, Carly Patterson ugyanis győzött egyéni összetettben – valóra váltva Ljukin Szöulban hagyott álmait...

Érdekesség, hogy az akkori válogatók során Ljukin (vagy Liukin) lánya, Nastia is beférhetett volna az Egyesült Államok csapatába, ám mindöszsze 14 esztendős volt, így a korhatár miatt otthon kellett hagyni a fantasztikus tehetséget.

És ha már a korhatárt említjük: az amerikaiak egy 2007 decemberi tartományi verseny beszámolóját lobogtatják, amelyben az áll, hogy az 1994. január elsején született, mindössze 13 éves He Kohszin a kínai tornasport nagy ígérete. Vagyis ennek alapján nem indulhatott volna Pekingben (16 év a korhatár), s így nem segíthette volna parádés felemáskorlát-gyakorlatával aranyhoz a kínai csapatot. A kínaiak szerint a média és a versenyszervezők írták el He Ko-hszin születési adatait, a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnál s a Nemzetközi Tornaszövetségnél is bemutatott és elfogadott útlevél szerint He Ko-hszin 1992. január elsején született, tehát 16 esztendős. Az amerikaiak szerint a NOB részéről időszerű lenne egy tüzetesebb vizsgálat ahelyett, hogy megelégedetten csak a pénzüket számolgatják…

Legfrissebb hírek

Női kézi: megvan a nyolcadik dunaújvárosi távozó is

Kézilabda
23 perce

Luke Littler szombat este játszik – íme, a darts-vb 3. fordulójának időrendi beosztása

Egyéb egyéni
24 perce

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
29 perce

Így teljesítettek az NB I-et elhagyó légiósok (I. rész)

Labdarúgó NB I
1 órája

NS-infó: Marián Sluka lehet a Békéscsaba 1912 Előre vezetőedzője

Labdarúgó NB II
1 órája

„Brunót lehetetlen pótolni” – Ruben Amorim az irányítója kieséséről

Angol labdarúgás
1 órája

Újabb orosz sportolóknak adott semleges státuszt a nemzetközi síszövetség

Téli sportok
1 órája

Borza Helga sikeresen zárta pályafutása leghosszabb idényét

Csupasport
2 órája
Ezek is érdekelhetik