Ásítozós meccs.
Valljuk be, voltaképpen sokáig ez is ilyen volt. Mert vannak ilyenek. Amikor tudat alatt elkönyveljük a sikert, amikor egyetlen másodpercre sem hiszi az ember, hogy baj lehet, amikor a televízió előtt ülve nem szökik az égbe az adrenalin. Amikor talán egy-egy ásítás sem számít szentségtörésnek.
Pekingben is ez volt a helyzet. Legalábbis a lelátón, mert afelől kétségünk sincs, hogy bent a vízben ilyenkor is farkastörvények uralkodnak – nem lehetsz gyenge, mert elnyomnak, eltipornak. Ahogy Biros Péter fogalmazott: „Talán ilyenkor jobban észnél kell lenni, ezeken a meccseken kiszámíthatatlanul érkezhet egy pofon, egy rosszul helyezett könyök az arcba, kevésbé képzett a rivális, koordinálatlanabb a mozgása. Nem lehet kihagyni.”
Mindazonáltal továbbra is a tudat alattiban próbálunk elmélyedni. Hogy mi játszódhat le a játékosokban egy ilyen mecscsen? A jóval gyengébb ellen vezettek 7–4-re, 11–6-ra, a csoportelsőség kézben, magától értetődő volt minden. Nevezzük kötelezőnek.
Kritizálható, ha ekkor kihagy a figyelem? Ha csökken a koncentráció? Lehet. Ellenben érthető. Emberi. Kemény Dénes szövetségi kapitány sem tűnt ezúttal idegesnek, most először éreztük rajta a mérkőzés után az interjúfolyosón a nyugodtságot. Mindazonáltal maximalizmusából fakadóan ekképpen kezdte mondandóját: „Oké, hogy lőttünk tizenhárom gólt, ha csak ezt veszem figyelembe, elégedett is lehetnék a támadójátékunkkal. De maradéktalanul nem vagyok az, hiszen fontos pillanatokban hibáztunk, visszaállíthattuk volna a négy-öt gólos különbséget, ehelyett esélyt adtunk az ellenfélnek. Az ausztrál válogatott van annyira jó, hogy élt vele.”
Így vált az ásítozós parti a harmadik negyed közepétől varázsütésre idegbeteg meccsé. Az ausztrálok felzárkóztak, feljebb, egyre feljebb, pillanatok alatt felpattantak a szemek, olyan érzése volt az embernek, mint amikor az undorítóan hangos vekker fúj ébresztőt.
Vajon bent a vízben is az álmosság lett úrrá a csapaton?
„Hátul elaludtunk, ez kétségtelen – magyarázta Kemény. – Nem kérdés, ezen a meccsen elsősorban a védekezésünket érheti kritika.” Ahogy mondani szokták: belefért. Amúgy is, az ausztrálok belőlünk élnek. Leginkább a magyar szakemberek „csomagolták ki” ott a vízilabdát, ők kezdték el nevelni a játékosokat, az ő edzésmódszereikkel fejlődött évről évre a sportág. Elég
folytatás...
