Döntetlen minden fronton

KEMÉNY KRISTÓF, RÓNAI GÁBORKEMÉNY KRISTÓF, RÓNAI GÁBOR
2008.08.17. 02:30
Címkék
A Honvéd elleni tizenegyesgóljával már ötödik idénybeli találatát jegyezte Tököli Attila, a Paksnak azonban mégsem sikerült legyőznie a meccs jelentős részében kiábrándító teljesítményt nyújtó, helyzetekig alig-alig jutó Honvédot.

A Pölöskei Gábor vezette szakmai stáb már a mérkőzés előtt felsóhajthatott: mivel Nigéria kiejtette Elefántcsontpartot a pekingi olimpia labdarúgótornájának negyeddöntőjében, a Honvéd két afrikai légiósa, Angoua Brou Benjamin és Guie Gneki Abraham hétfőn csatlakozhat a kispestiekhez, és ismét a vezetőedző rendelkezésére áll. Pakson azonban még az elefántcsontparti játékosok nélkül kellett fellépnie a fővárosi együttesnek, és noha a hazaiak új kabalafigurájukkal és az első három forduló mindegyikében gólt jegyző Tököli Attila kirobbanó formájával riogathatták volna a vendégeket, eleinte kényelmes tempóban kezdték a meccset. Holott sokan abban bíztak, hogy az augusztus 20-i tűzijáték előtt szombat este is afféle lőgyakorlat szemtanúi lesznek: a magyar mezőny két leggólveszélyesebb támadójától, a találkozót megelőzően egyaránt négy-négy találatnál tartó Hercegfalvi Zoltántól és Tököli Attilától joggal várták a drukkerek, hogy folytassák remeklésüket. A különböző stílusú csatárjátékot bemutató futballisták közül a paksi volt az aktívabb: a hazai ék a kispestiek védővonalánál ólálkodott, s próbálta kényszerítőkkel játékba hozni a társakat, ám a 28. percben mégis ő köszönhette meg Sipeki Istvánnak, hogy a középpályás buktatásáért megítélt tizenegyest értékesíthette.

Miközben Tököli Attila lubickolt a Honvéd-védők gyűrűjében, Hercegfalvi Zoltán alig kapott használható labdát, és az első félidőben mindössze szabadrúgásból tudott kapura lőni.

Gellei Imre láthatóan tökéletesen felkészítette csapatát az ellenfélből, mert a Paks egyértelműen mezőnyfölényben tudta le az első periódust, türelmesen futballozott az ötlettelen, céltalan felívelésekkel próbálkozó kispestiekkel szemben.

A második félidőben sem változott a forgatókönyv: bár Pölöskei Gábor együttese próbált kontrákra berendezkedni, a hazaiak nem adtak területet a Honvédnak, hogy kibontakozzon. Ám a sok kihagyott paksi helyzet megbosszulta magát: ártatlan szituáció után büntetőt harcolt ki a Kispest, amit Hercegfalvi Zoltán értékesített.

Noha a hazaiak győzelmet érdemeltek volna, döntetlen lett a vége.

ár öt-öt találattal vezeti a góllövőlistát

Legfrissebb hírek

MLS: Lionel Messi ismét történelmet írt

Minden más foci
17 perce

Varga Barnabás: A vereség ellenére a Real Madrid elleni meccs önbizalmat adhat nekünk

Légiósok
27 perce

A Bill Clinton-csarnokban folytatja az Eb-selejtezőt a férfi kéziválogatott

Kézilabda
37 perce

Willi Orbán: Büszke vagyok erre a mérföldkőre

Német labdarúgás
56 perce

NBA: a Denver Mexikóban győzte le az Indianát

Amerikai sportok
1 órája

Különleges BL-rangadó vár Jesper Jensenre és az FTC-re Esbjergben

Kézilabda
1 órája

Nagykorúvá válásáig támogatja az elhunyt csatár, Jesús de Miguel kislányát a Tenerife

Spanyol labdarúgás
1 órája

Sportlövő-vb: Major Veronika ezüst-, a magyar csapat bronzérmes női standard pisztolyban

Egyéb egyéni
1 órája